Több száz kilogramm rezet loptak el egy telephelyről, majd ugyanott értékesítették

Elfogtak a rendőrök két férfit Budapesten, akik a gyanú szerint több száz kilogramm rezet loptak el egy telephelyről, majd azt ugyanott értékesítették, csaknem félmillió forinttal károsítva meg a lerakót – közölte a rendőrség a honlapján.

 

 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint egy XV. kerületi fémhulladék-telephely üzletvezetője tett bejelentést arról, hogy valaki rendszeresen lop a cégtől, mivel több elszámolásnál is hiány keletkezett.

A biztonsági kamerák rögzítették, hogy két férfi éjszakánként bemászik az udvarra és színesfémeket lop. A felvételekről felismerték az egyik férfit, aki régóta járt hozzájuk, de az utóbbi időben egyre nagyobb mennyiségű színesfémet adott le.

A feltételezett elkövetők múlt csütörtökön éjfél körül ismét megjelentek a telepnél, és amíg egyikük őrködött, társa zsákba pakolta a fémet. Ezúttal viszont a biztonsági őrök megzavarták őket.

A rendőrök egy román állampolgárt még a helyszínen, míg társát, Gy. Szabolcsot két órán belül egy IV. kerületi házban fogták el.

A rákospalotai nyomozók a 28 éves Gy. Szabolcsot és a 66 éves román állampolgárt lopás miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A két férfi az eljárás során szabadlábon védekezik. MTI

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.