Horvátországi földrengés – A törésvonal mentén Sziszek és Petrinja is centiket tolódott kelet felé

A december 29-ei 6,3-as erősségű közép-horvátországi földrengés törésvonala mentén Sziszek (Siska) tíz centimétert, Petrinja 25-30 centimétert tolódott el keleti irányba – írta a Jutarnji List című horvát napilap szerdán.

 

Az Európai Űrügynökség műholdképei szerint a pusztító földrengés akár 70 centiméteres amplitúdójú talajeltolódást is okozhatott. A legnagyobb elmozdulást Slana, Glinska Poljana és Gora települések közelében, erdős területen jegyezték fel. A vetődés nyugati felénél 40 centimétert emelkedett meg a talaj, míg Petrinja mellett 30 centimétert süllyedt – írta a lap.

 

 

zagrab_horvato_foldrenges2_2020_marc_22

 

Marin Govorcin, a zágrábi geodéziai egyetem munkatársa az újságnak elmondta: jelenleg is szakemberek tartózkodnak a fölrengés sújtotta területen, de eddig nem találtak például törésvonal menti repedéseket.

Josip Stipcevic, a zágrábi természettudományi kar geofizikai tanszékének docense szerint amennyiben felületi repedést találnak, abból fel tudják mérni, hol van pontosan a törésvonal, és annak egyéb jellemzőit is meg tudják állapítani.

 

 

foldrenges_horvato0_2020dec29

 

A lap emlékeztetett arra, hogy a földrengés olyan törésvonalon következett be, amely megközelítőleg északnyugat-délkeleti irányba nyúlik el, Petrinja, valamint Glina mellett, és Pokupljenen halad át.

Tvrtko Korban, a horvát geológiai intézet tudósa szerint a december 28-ai 5,2-es erősségű földrengés aktiválta a törésrendszert Sziszek, Petrinja és Glina körzetében.

Hozzátette: a talaj deformációja annak is a következménye, hogy beomlottak a terület alatt húzódó barnaszénbányák földalatti folyosói, amelyekből a 20. század első felében még szenet termeltek ki, majd bezárásuk után nem megfelelően temették be őket.

 

A múlt hét eleji földrengések után Horvátországot január 6-án szerdán újabb utórengés rázta meg, amelyet Magyarországon is érzékelni lehetett.

 

(Budaörsi Infó / mti)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.