Bese Gergő: Merjetek pisztrángok lenni!

(Budaörs, 2018. november 5. – Budaörsi Infó) Bese Gergő atyáról bizonyára már sokan hallottak. Budapesten született, Gödöllő–Máriabesnyőn élt és tanult. Az érettségi után az ELTE-n végzett földrajztanárként, és ezzel párhuzamosan megszerezte a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán a teológus képesítést is. A diplomázás után Csömörön tanított 3 évet. Jelenleg a budaörsi Szent Benedek Iskolában is tanít.

Bese Gergő a Budaörsi Infónak elmondta, hogy 2010-ben döntött úgy, hogy elfogadja a Jóisten hívását, és elmegy papnak.

„Tanár voltam 3 éven keresztül, katolikus vagyok, tehát megvolt az Istenkapcsolatom. Ez elmélyült, és ebben a mélyülésben meghallottam
azt, hogy sok mindent tudnék tenni a tanári hivatásomban, az ifjúság nevelésében, más szerepben is, akár papként.

Döntenem kellett, hogy szerzetes leszek-e vagy egyházmegyés pap. El kellett döntenem, hogy melyik utat választom, egy szigorúbb, de akár tanító rendet, vagy missziós rendet, vagy egyházmegyét. Én az egyházmegyét választottam. Kalocsa-Kecskemét egyházmegyés lettem, így kikötöttem Bács-Kiskun megyében.

2010-11 között voltam egy évet szemináriumban. 2011 augusztus elsejével Kiskunhalasra kerültem, ahol a feladatom a német nemzetiségi oktatás volt, mert közben a német nemzetiségi tanító képzést is elvégeztem. 2012-ben Kiskunhalasról Kiskunfélegyházára vezetett az út.

2013-ban pappá szenteltek, és visszakerültem Kiskunfélegyházára.

Itt mint káplán szolgáltam, és a bencések megjelentek Kiskunfélegyházán. Egy a budaörsi Szent Benedek Iskolához hasonló, de nem nulláról építkező, hanem egy komplett iskolát átvettek. A bencések segítséget kértek az egyházi papoktól, hogy segítsenek a tanításban. Engem jelölt ki az érsek.

Várszegi Asztrik főapát úr megkérdezte tőlem, hogy mint egyházmegyés pap szeretnék- e iskolalelkészként szolgálni az ő iskoláikban. Igent mondtam neki, így az érsekem kölcsön adott. Így már ötödik éve ‚kölcsön vagyok adva’ Pannonhalmára. Ez azt jelenti, hogy a főapát rendelkezik velem.

Mivel nem vagyok szerzetes, ezért nem vagyok kolostorhoz kötve, így engem lehetett küldözgetni mindenhova. Így már az ötödik évemet kezdem itt Budaörsön.”

 
Hol tanítasz még Budaörsön kívül és milyen rendszerességgel?

„Balatonfüreden kezdtem tanítani, hétfőn kedden, szerdán, csütörtökön pedig Budaörsön, hétvégén Pannonhalmán. Tehát ezt a háromszöget jártam be az első évben.

Aztán Balatonfüreden igazgatóhelyettes lettem. Egy évet ki kellett hagynom Budaörsön, de minden lelki napon itt voltam, mert egy nagyon jó csapat jött itt össze ebben az iskolában. Ebbe a csapatba mindig visszahúzott a szívem. Mindig mondtam, amíg Füreden igazgatóhelyettes voltam, hogy nekem Budaörs A Budaörs. A 3. évemben visszakerültem Budaörsre. Így hétfő kedd Pannonhalma volt, szerda csütörtök Budaörs. A 3. évemben osztályfőnök is lettem Budaörsön. Erre mindig is vágytam, egy közösséget építeni. Idén az a felállás van, hogy csak 1 napot vagyok Pannonhalmán az általános iskolában, itt vagyok Budaörsön kedden és szerdán, és ha kell akkor csütörtökön is.

Viszont bármikor előfordulhat, hogy ahol a bencéseknek iskolájuk van, akkor áthelyeznek.”

Hogyan lehet megszokni az állandó utazást?

„Az állandó utazást megmondom, őszintén egyre nehezebben viselem. Viszont nagyon sok szépség van benne. Ezek a szépségek feledtetik a sok őrültséget, amivel a mindennapokban találkozunk.”

Nem könnyű a feladatod. Hogyan tudod megszólítani a fiatalokat?

„Nagyon nehéz ez a feladat, mert ha az ember leül velük a padon és beszélget – nekem az volna a feladatom –, akkor én vagyok a Gergő atya. De azzal, hogy a katedra másik oldalán is vagyok, innentől kezdve Gergő atya, aki a földrajztanár, aki biológiatanár, stb. onnantól fogva egytől–ötig levő skálán nekem minősítenem kell az ő teljesítményüket.

Innentől kezdve már nem Gerő bácsi vagyok, akivel lehet beszélni, akivel lehet lelkizni, hanem a tanárunk, aki ha bejön a terembe csöndben kell maradni, vigyázni kell, hogy ne vegye el a mobiltelefont stb.

Sajnos a mai fiatalok az online világban élik az életüket, ami egy hazug világ. Az élet azonban teljesen más. Ha engedjük a hamis kép építését nagy arcraesés lesz a valóság megtapasztalása. Mi próbáljuk őket megvédeni a csalódástól.

Szeretném megmutatni nekik az Egyházunk sokszínűségét. Igyekszem olyan témákat, gondolatokat becsempészni az órákba, amivel megmutathatom mitől más ez az iskola és a mi szellemiségünk mint a többi világi intézmény. Erre nincs mindig fogékonyság. Ezért különböző fortélyokkal kell rávenni őket az új megismerésére. Ez olyan, mint egy új recept kipróbálása. A szülő elkészíti az ételt, amit a gyerek még sosem kóstolt. Milyen a gyerek?

„Fúj nem kell!” S mit mondd a szülő? Fiam meg sem kóstoltad, azt sem tudod mit utasítasz el. Ugyanígy vannak a felekezeti programokkal. Azt sem tudják mi, de nem kell. Holott lehet, hogy olyan élethelyzetben vannak, hogy egy mondat, egy tanúságtétel, egy zene pont neki kellene. Falat emelnek maguk köré. Az én feladatom a falak lebontása. A mostani 9. és 10.-eseink nagyon nyitottak és aktívan indulnak el a programjaink felé. Azt gondolom beérett az iskola. Talán elértük azt, amit 8 éve elkezdett Czuczor igazgató úr. Egyre több olyan diákunk van, akinél a családban megjelenik a vallásos nagymama, dédi vagy akár hívő szülő.”

Létezik rossz gyerek, és ha igen, akkor hogyan kell kezelni?

„Mi egy missziós iskola vagyunk. Ez azt jelenti, hogy hozzánk az is jöhet, aki meg sincs keresztelve, nem jár templomba. Mi mindenkit fogadunk, a kérésünk annyi, hogy ne utasítsa el az iskolánk egyházi szellemiségét, hanem fogadja el, hogy ez egy felekezeti iskola. Ez nem csak a heti 2 hittanórát jelenti. Részt kell venni a programjainkon is.

Ki kell mozdítani a tanulókat az online világból, meg kell tenni az első lépést, le kell küzdeni a saját lustaságát. Nincs kiskapu. Ezt elmondjuk, és ha azt látjuk, hogy a gyerekben nincs befogadási készség, akkor behívjuk a szülőt és másik iskolát javaslunk.

Nem mindenkinek vagyunk mi az álmai iskolája. Míg az állami intézmények akár 1200-as létszáma mellett a gyerek csak egy sorszám, mi családként működünk, ahol a tanulóknak neve és érzései vannak. Rossz gyerek alatt azt értem, aki mindent megtesz azért, hogy azt kelljen mondanunk neki, hogy nem megy a közös munka. Bár azt gondolom, hogy az sem rossz gyerek, hanem mélyebben vannak a problémák, ott a család is elveszítette, elengedte már őt. Azt gondolom, ha a család és az iskola együttműködik, ugyanazt tartjuk prioritásnak akkor nem veszíthetjük el a gyereket.

De ha a család csak belöki, hogy az iskolában legalább rosszat nem tanul, és nem kerül be a pesti drogosok közé, tehát nincs meg a háttér, akkor nagyon nehéz eredményt elérni. Évente 1-2 embertől sajnos el kell
búcsúznunk. Viszont mielőtt erre sor kerül, nagyon sok kört megfutunk. Nem úgy engedjük el valakinek a kezét, hogy csúnyán néztél rám és szevasz.”

 
Mi még a feladata az iskolának?

“Nekünk az a dolgunk, hogy az életre készítsük fel ezeket a gyerekeket. Sajnos a világ nem azt súgja, diktálja, amit mi elvárni szeretnénk. Van néhány dolog, amire különös hangsúlyt fektetünk, például az öltözködésre. Az öltözékünkkel magunkat képviseljük, és nem mindegy, hogy mindenünk kilóg a ruhánkból, vagy szolidan az alkalomhoz illően jelenünk meg akár az iskolában, akár egyéb alkalmakon. De fontos a felnőttek, diáktársak tisztelete is, a szép beszéd megkövetelése.

Mi úgy élünk ebben a kis városban, mint a pisztráng. Jó tudni a pisztrángról, hogy az egy igényes hal. Csak a tiszta vizet szereti, az árral szemben úszik, sok-sok akadályt kell leküzdenie addig, amíg eljut a forráshoz, ahol aztán szaporodni fog. Mi árral szemben úszunk, nagyon nagy árral szemben, sokak elbuknak a küzdelemben, de a tiszta vízhez és a tiszta forráshoz szeretnénk eljutni.

Azt mondom a gyerekeknek, hogy merjenek pisztrángok lenni, mert ha beállunk ebbe az áradatba, akkor tömegemberek vagyunk. Egy sorszám, egy tajszám. Azt mondom, hogy azt szeretném, ha te Regina, Julcsi, stb. lennél.

Nagyon messze vagyunk az ideálistól. A legnehezebb az, hogy akiket leginkább kellene tanítanunk, azok a szülők. Ugyanis, ha a szülő szereti a gyerekét és jót akar a neki, akkor nem szabadna azt csinálni mint amit mostanában tesznek. Nem adok mérget a gyerekemnek: értem ezalatt a dohányzást, a mérhetetlen energiaital fogyasztást, az egészségtelen táplálkozást.

Ha én szeretem a gyerekemet, fontos számomra a jövője, akkor nem engedek mindenkit be a küszöbön, úgy hogy az akár éjszakákat is ott töltsön, utána azt sem tudom ki volt az. Nem azért, mert mi őskövületek vagyunk, hanem mert az élet és a kutatások is azt mondják, hogy ha a házasságkötésem előtt minél több szexuális kapcsolatom volt, annál nagyobb esélye van, hogy házasságban nem éljük meg a hetedik évet. Ez 94%-os esély. Amikor a szülők elválnak, ott a gyermek már egy csonka családból érkezik. Itt már hiányzik a távol élő szülő révén prezentált minta. Ezekről pedig a gyerekekkel beszélni kell. Amikor már itt tartanak, akkor már ez nehéz. Az általános iskolában indítottunk Szent

Benedek-estéket, ahol a gyerekek neveléséről beszélgetünk. Mert lehet, hogy az én lelkem megnyugszik, ha szidhatom a volt férjem, de a gyerekem jövőjére ezzel hatással vagyok. A gyermeknevelésben nem szabad ilyen hibákat elkövetni.”

Milyen jövőbeli terveid vannak?

„Az én életem augusztus 1-től augusztus 1-ig tart, mert a papoknál akkor vannak a helyezések, így amikor június 15-én elbúcsúzom a gyerekektől, akkor nem tudom, hogy szeptemberben találkozunk-e vagy sem.
Ez a 9. tantestületem a pályafutásom alatt, tehát már annyiféle ember között voltam, hogy azt tudom mondani, ez segít abban, hogy ne kötődjek, ne ragaszkodjak annyira pozíciókhoz, helyekhez.

Nagyon szeretném még magamat képezni, szeretnék Budaörsön maradni, szeretném a doktori iskolát az ELTE-n befejezni, szeretnék nyelvet tanulni, lengyelt vagy akár arabot, jó lenne a tanítóképzőt befejezni. Vannak ilyen terveim, de a hosszútávú: megmaradni tanárnak, megmaradni a gyerekek között, megmaradni ebben a lendületben, megmaradni fiatalos gondolkodásúnak, hogy ne fásuljak be, és ehhez szükségem van a gyerekekre.”

A családoddal milyen a kapcsolatod?

“A családommal teljesen más így a kapcsolatom, hogy pap lettem, olyan mintha messzire nősültem volna. Azáltal, hogy eljöttem otthonról és egy teljesen más világban élem a mindennapjaimat, más emberek terheit hordozva akár a gyóntatószékben, akár a beteglátogatás, akár itt a gyerekeknél. A hazamenetel nekem csak nagyon rövid idő. Már nem tudnám otthon megszokni.

Szeretem őket, de a mindennapi életembe már nem tudnék a szeretteimmel otthon egyhuzamban 2 hetet eltölteni. Persze foglalkozom velük, segítem őket, amiben tudok részt veszek, de már nagyon elszakadtam a mindennapjaiktól.”

Hogyan tudsz gyerekekkel, családdal kapcsolatos tanácsokat adni úgy, hogy nem házasodhatsz meg, hogy nincsen ilyen jellegű tapasztalatod?

„Én is családban nőttem fel, akkor amikor a kamaszkorról, továbbtanulástól, tanulási nehézségekről, beszélek, a saját tapasztalataim adnak segítséget. Nem az általam nevelt gyermekekkel szerzett tapasztalatok, hanem amit magam megéltem a családommal.

A gyóntatószékben rengeteg élethelyzettel találkozom, olyan mélységbeli dolgokkal, amiből nagyon sokat lehet tanulni. Nem utolsó sorban pedig rálátásod van a családokra.

Nagyon sok családdal vagyok kapcsolatban, látom hogyan jutnak á-ból b-ébe, c-ébe. Mindennek a titka, ha a családok közösséghez tartoznak! A közösségen keresztül tudnak a kríziseikre megoldást találni, megújulni. De akik egyedül vannak, csak a mókuskereket tapossák, munkahely otthon, munkahelyi problémák, otthoni problémák, náluk kicsi az esély arra, hogy önmaguk talpra tudnak állni az eleséskor. Mi közösséget szeretnénk a gyerekeinkből, hogy egy csapatként éljék a mindennapokat, hogy ne legyenek önzők, ne azt nézzék, hogy csak nekik mi jó, hanem mi jó a közösségnek. Ez nagyon nehéz.”

(Budaörsi INFÓ)

facebook:

0 Komment