Megemlékezés és vagonkiállítás a budaörsi vasútállomáson
- Budaörsi INFÓ
- 2017 január 19.
(Budaörs, 2017. január 19. – Budaörsi Infó) A magyarországi németek elűzetésének 71. évfordulója alkalmából rendeztek megemlékezést a budaörsi vasútállomáson. Ugyanitt “Lágerjárat” címmel utazó vagonkiállítás nyílt, amely február 25-ig tekinthető meg.
1946 január 19-én kezdődtek meg a kitelepítések Budaörsről. A következő év végéig az itt élő németek kilencven százalékát örökre elűzték otthonaikból. Erre a szomorú évfordulóra emlékeztek 2017. január 18-án a budaörsi vasútállomáson. Az ünnepségen beszédet mondott Csenger-Zalán Zsolt parlamenti képviselő, Ritter Imre német nemzetiségi szószóló, Boros György, Budaörs Német Nemzetiségi Önkormányzatának elnöke és Wittinghoff Tamás polgármester
A megemlékezés részeként megnyitották azt a vagonkiállítást is, amely a málenkij robotra elhurcoltaknak állít emléket.
Magyarország Kormánya a 2015. évet a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévévé nyilvánította, melyet 2017. február 25-ig meghosszabbított. A Lágerjárat kiállítás a fővárosi bemutatást követően, olyan magyarországi vasútállomásokon állt meg, amelyekről – 1944 végén és 1945 elején – deportálások indultak a Szovjetunióba.
Az országot beutazó vagonkiállítás célja, hogy megismertesse a közönséggel, és elsősorban a fiatalsággal, ezt az eddig méltatlanul elhallgatott történelmi tényt. A vagonban ismeretátadó, oktató programra is lehetőség nyílik, helyszíni tárlatvezetés és rendhagyó történelemóra keretében.
A megemlékezésen dalaival közreműködött a Budaörsi Német Hagyományőrző Egyesület Lyra Dalköre.
Lyra Dalkör
Csenger-Zalán Zsolt országgyűlési képviselő beszéde
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Egy szomorú aktualitással kell kezdenem a mai emlékezést:
Egy évszázada, advent idején született Rákosszentmihályon Oloffson Károly, szerzetesi nevén Placid atya, aki épp túl 100. születésnapján, három nappal ezelőtt, január 15-én megtért Teremtőjéhez.
Az atya életútjában benne van az egész huszadik század.
Benne vannak a háború megpróbáltatásai, benne van a kommunista diktatúra embertelensége és az azt követő un. szocializmus cinizmusa.
A mai alkalommal a rá való emlékezésnek az adja az aktualitását, hogy az embereknek, a magyarságnak,
a szabadságnak és nem utolsó sorban Isten szolgálatának szentelt élete során, Ő maga is kényszerű utasa volt egy ilyen vagonnak, mely előtt most itt állunk.
1946-ban szállt fel a keletre induló szerelvényre és csak 1955-ben térhetett haza.
Igazi nagyságát mutatja, hogy a Gulágon eltöltött majd egy évtizedben is sorstársai segítését, lelki gondozását tartotta legfőbb feladatának.
Hála néki!
Nyugodjék Békében!
Az Országgyűlés 2012-ben hozott határozatával 2015-öt és 2016-ot a „a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emlékévének nyilvánította.
Itt szeretnék köszönetet mondani a Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Körének, hogy az emlékévhez kapcsolódóan megálmodták és létrehozták ezt a vándorkiállítást.
Útjára indították a „LÁGERJÁRATOT” mely vasútállomásról-vasútállomásra járva emlékeztet bennünket annak a kornak az embertelenségére.
Állomásainkról a negyvenes években sajnos rendszeressé váltak a transzportok.
Eleinte nyugatra indultak a szerelvények – német vezénylettel – zsidó honfitársainkat deportálták.
Majd a megszálló szovjet hadsereg töltötte meg a vagonokat „málenkij robotra” – magyarul: egy kis munkára” összefogdosott magyarokkal, németekkel, zsidókkal, egyszóval bárkivel akiket össze tudtak terelni, hogy a sztálini szocializmus mindenható tervszámait teljesíteni tudták.
Aztán elindultak a vonatok – sokszor talán ugyanazok a kocsik – immár ismét nyugatra, hogy a magyarországi németeket, sváb honfitársainkat deportálják hazájukból.
Egy évvel ezelőtt Magyarország miniszterelnökének részvételével emlékeztünk Budaörsön az elűzetés 70. évfordulójára és itt, a budaörsi vasútállomáson avattunk táblát az első csoport Németországba indulására emlékezve.
Ha végig tekintünk a transzportok viharos évtizedén, szomorúan kell megállapítanunk, hogy ebben az időben Magyarország szuverenitását, hol részben, hol teljesen elveszítette.
Előbb a német, majd az orosz szuronyok határozták meg, diktálták az eseményeket.
Nem kérdés, hogy egyik és másik esetben is voltak bőven kollaboránsok és kiszolgálók.
Ugyanakkor az itt élő embereknek sem eszközük sem lehetőségük nem volt arra, hogy az ilyen-olyan nagyhatalmak diktátumai, parancsai ellen fellépjenek.
Persze voltak bátrak, akik megpróbálták – ma utcák vannak róluk elnevezve, gondoljunk csak Bajcsi-Zsilinszky Endrére.
Ugyan akkor sajnos tény, hogy áldozatuk nem tudta megakadályozni, hogy a vonatok tovább zakatoljanak!
A magyar embereket, a velünk élő nemzetiségeket, vallási közösségeinket, demokráciánkat csak egy szuverenitását megőrző magyar haza tudja megvédeni!
Történelmünk megtanított bennünket arra, hogy ha önrendelkezésünk, függetlenségünk egyszóval szuverenitásunk csorbul akkor elűzetések, ki- és betelepítések elszenvedőivé válhatunk!
Megtanultuk, hogy semmilyen, pillanatnyilag mégoly divatos koreszme– legyen az fasizmus, szocializmus, PC liberalizmus – sem véd meg minket, ha feladjuk szuverenitásunkat.
Csak saját magunkra számíthatunk!
Az elhurcoltakra, az elűzöttekre emlékeznünk kötelesség!
Kötelesség emlékeznünk, és fejet hajtani áldozatuk előtt!
Kötelességünk megvédeni Hazánkat, hogy mindez soha ne fordulhasson elő még egyszer!
Legyen áldott az emlékük!
Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármesterének beszéde
Rendhagyó a mai megemlékezésünk. Nem a helyszín miatt, hisz az elmúlt évben már itt a vasútállomáson emlékeztünk meg a németajkú lakosok elűzetéséről. De a hosszú évek óta hagyományos rendezvény idén a Vagonjárat címet viseli, s a rendező a Gulág Emlékbizottság.
Kicsit meg is lepődtem, amikor a meghívót megkaptam. Aztán, ahogy a mai rendezvényre készültem, rádöbbentem valamire. Na, nem arra, bár az is megdöbbentő volt, hogy Csenger-Zalán Zsolt képviselő úrnak köszöntő beszédében sikerült az emberi szabadságjogokat legmesszebbmenőkig tiszteletben tartó, politikailag korrekt eszmerendszert (megfogalmazása szerint pc liberalizmus) a fasizmussal és a kommunizmussal egy lapon említeni…
Ellenkezőleg, az a szomorú tény vált világossá, hogy a huszadik század röviddel egymás után következő borzalmai mennyire egy tőről fakadnak.
Ha egyetlen jelképet kellene választani, amely kifejezi a 20 században elkövetett borzalmakat, akkor az minden bizonnyal a vagon lenne.
Azok a teherszállító és marhaszállító vagonok, amelyekbe egyszer csak embereket kezdtek bezsúfolni. Ezzel is kifejezve az emberi méltóság semmibevételét, az emberi mivolttól való teljes megfosztást, az emberi élet értékének elutasítását és megvetését.
Bár egyetlen vagon is jelképezi mindazt, ami a múlt század derekán néhány éven belül megtörtént, mégis, amikor ma emlékezünk, legalább három vagonnak kellene itt állnia.
Egynek, amelyik a Magyarországról deportált zsidó honfitársaink haláltáborokba hurcolását szimbolizálja.
Egynek, amelyik a cinikusan ún. malenkij robotnak, azaz kis munkának nevezett kényszermunkára szállított mintegy 131 ezer emberre emlékeztet.
És egynek, azokért a német származásúakért, akiket a világháborút követően véglegesen elűztek otthonaikból.
Az embertelenséget nem lehet és nem szabad versenyeztetni. A fájdalmat és az elszenvedett kínokat nem lehet összehasonlítgatni és méricskélni. A különböző irányokba induló vagonokba zárt szenvedő emberek mindannyian áldozatok voltak.
Három különböző rettenet, a gyökereik mégis félelmetesen hasonlóak.
Az ilyen rémtetteket minden esetben megelőzi a szellemi előkészítés, a közvélemény manipulálása, a hazugságok elfogadhatóvá maszkírozása.
Ennek egyik bevált receptje a kollektív bűnösség kimondása, népcsoportok, társadalmi rétegek megbélyegzése.
Minden esetben hiányzik az egyéni mérlegelés, a tisztességes közigazgatási és jogi eljárás.
A bűnökhöz, bár félelemben tartva, de mégis némán asszisztál a többség, miközben egyre jobban tombol egy szűk réteg által gerjesztett gyűlölet…
A háttérben pedig minden esetben olyan érdekek állnak, amelyekről végképp szemérmesen hallgatnak. A zsidó vagyonok megszerzésének vágyáról, a munkaerőhiány pótlásáról bármi áron a Szovjetunióban, vagy éppen a dolgos svábok házainak és földjeinek megszerzéséről.
A nyelv is hazug mindig. Deportálásnak nevezi a halálba hurcolást, málenkij robotnak a több évig tartó rabszolgamunkát, és kitelepítésnek az elűzetést.
Összességében valamennyi esetben a demokrácia, a szabadság hiánya, az ellenőrizetlen hatalom megléte tette lehetővé ezeknek a vagonoknak az elindulását.
Ha Budaörsöt nem is érintette egyformán a három borzalom, ez a vasútállomás azonban mindegyiknek kényszerűen tanúja volt. Bizonyított tény, hogy itt is álltak olyan vagonok, amelyekben zsidókat szállítottak. Innen vittek el sok embert a környékbeli településekről málenkíj robotra. Arra vonatkozóan még nem bukkant fel adat, hogy budaörsiek is lettek volna közöttük. Rájuk az elűzetés megpróbáltatása várt.
Budaörs történetének legsötétebb napja 1946. január 19-e. Ekkor kezdték el összefogdosni az embereket és egy batyuval kezükben erre a pályaudvarra terelni. Néhány nap alatt kiürült a település. Évszázados gyökereket téptek ki, amelyeket már soha többé nem lehetett pótolni. 1947-ben a még itt maradt családok közül is újabb 80-at hurcoltak el.
Azon a januári napon valami örökre megváltozott Budaörsön. A virágzó mezőgazdasági kultúrával rendelkező települést valósággal lenullázták. Az emberekkel egy olyan tradíció is eltűnt, amelyet már nem lehetett ugyanúgy folytatni. Évtizedeknek kellett eltelni a sebek begyógyulásához és az újrakezdéshez.
Budaörs azonban tanult a saját történetéből. Elkezdte felkutatni a múltat, őrizte és megbecsülte a tradíciókat, kereste a kapcsolatot az elűzöttekkel. A rendszerváltás után nyitott, toleráns várossá vált, ahol nagy becsben tartják az egyéni és a gazdasági szabadságot, az intézményi autonómiát. Ez adta a kulcsot ahhoz, hogy Magyarország legfejlettebb településévé válhasson.
A budaörsieknek egy ilyen múlttal a hátuk mögött kiemelt felelősségük van abban, hogy ne csak őrizzék az emlékeket, de folyamatosan beszéljenek is róluk, és figyelmeztessenek: a felejtésnek nagyon súlyos ára lehet.
Ezek az évről-évre visszatérő megemlékezések főhajtások az elődök előtt, de a jelennek és a jövőnek is szólnak. Mert rettenetesen könnyű visszacsúszni egy olyan múltba, amelyről azt gondoljuk, hogy már rég magunk mögött hagytuk. Apró kis lépések vezettek el háromnegyed évszázaddal ezelőtt is a szabadság felszámolásához, majd az embertelenséghez, míg végül rémtettekbe torkollottak.
Timothy Snyder, a Yale egyetem professzora magyarul is megjelent könyvében azt vizsgálta, tanult-e a világ ezekből a borzalmakból bármit is.
Egészen pontosan úgy fogalmaz: „A történelem esélyt kínál arra, hogy a helyes leckéket tanuljuk meg.”
Most, érzékelve az egész világon terjeszkedő populizmust, úgy gondolta, hogy történészként kötelessége közérthető módon, pontokba foglalni, hogy mire érdemes odafigyelniük azoknak, akik meg akarják védeni a demokráciát. Ezek közül fontos néhányat felidézni egy ilyen megemlékezésen:
„Az elnyomó rendszerek hatalmuk nagy részét ingyen szerzik meg. Az ilyen rendszerben az emberek hajlamosak azt figyelni, vajon mit akar tőlük az elnyomó rendszer, és elkezdenek aszerint viselkedni, anélkül, hogy erre kérnék őket. Ne engedelmeskedj előre!” – javasolja a professzor. „Az előzetes engedelmesség ugyanis megmutatja a rendszernek, mit tehet meg, és felgyorsítja a szabadság elvételét.
Védj meg egy intézményt! Az intézmények nem védik meg magukat. Dominóként omlanak össze, ha nem védik meg őket.
Emlékeztesd magad a szakmai etikára! Nehéz megtörni egy jogállamot jogászok nélkül, nehéz kirakatpereket tartani bírók nélkül.
Amikor hallgatod, amit a politikusok mondanak, különösen figyelj bizonyos szavakra. Háborodj fel, ha hamisan használják a hazafias kifejezéseket!
Figyelj a nyelvre!
Állj ki valamiért! Valakinek meg kell tenni. Beállni a sorba könnyű, valami mást csinálni viszont először furcsa érzés. De a kényelmetlenség nélkül nincs szabadság. És abban a pillanatban, hogy példát állítasz, mások is melléd állnak.
Higgy az igazságban! Ha elengeded a tényeket, akkor elengeded a szabadságot.
Nézz utána a dolgoknak! Tölts több időt olvasással!
Vállalj felelősséget azért, ahogy a környezeted kinéz! Vedd észre a horogkereszteket és más gyűlölet-jelképeket! Ne fordítsd el a fejed, ne szokj hozzá! Töröld le ezeket magad, ezzel példát állítasz másoknak is!
Akadályozd meg az egypártrendszer kialakulását! A pártok, amelyek elfoglaltak egész államokat, valaha másmilyenek voltak. Kihasználtak egy történelmi pillanatot, hogy ellehetetlenítsék ellenfeleiket.
Figyelj a paramilitáris, félkatonai szervezetekre! Amikor azok az emberek, akik mindig azt mondták, ők a rendszer ellen vannak, elkezdenek egyenruhát hordani és a vezető képével, fáklyákkal masírozni, akkor közel a vég.
Legyél olyan bátor, amilyen csak lenni tudsz!” – fejezi be tanácsait az amerikai történész.
Fontos, hogy az ünnepi rendezvények alkalmával ne csupán magát a szörnyűséget, de az oda vezető utakat is világosan lássuk. S ne legyünk restek, ha olyat tapasztalunk, amely a történelem során már megesett…
Az emlékezés csak akkor ér valamit, ha tényleg felráz, és rádöbbent arra, hogy ha nem tanulunk a történelmünkből, akkor újra és újra megtörténhetnek velünk olyasmik, amiket ma még elképzelhetetlennek tartunk.
Ezzel tehát tartozunk mindazoknak, akikre ma emlékezünk. Másfelől ami megtörtént megmutatja azt is, mi a kötelessége a tisztességes embereknek.
A Lágerjárat Utazó Vagonkiállítást ünnepélyesen átadta Pécsi Csaba, a Lágerjárat projektmenedzsere és Rozsnyai Ilona, a projekt koordinátora.
A Lágerjárat vagonkiállítás február 25-ig tekinthető meg.
(Budaörsi Infó)
facebook:
0 Komment