A fogyasztóvédők megkezdték a karácsony előtti országos ellenőrzést

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) megkezdte a karácsonyi ünnepek előtti országos kiemelt ellenőrzést, amelynek célja a nem biztonságos termékek kiszűrése, a jogszerűség vizsgálata – jelentette be Perger Mónika, az NFH főosztályvezető-helyettese szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

 

Elmondta: az ellenőrzések során elsősorban a nagy üzletláncokban, bevásárlóközpontokban, kitelepült vásárokon, piacokon vizsgálják egyebek közt az árfeltüntetést, az akciós ajánlatok valóságtartalmát, a termékbiztonságát, a laboratóriumban pedig vizsgálják a termékek megfelelőségét, kiemelt figyelmet fordítva a fényfüzérekre.

Perger Mónika felidézte, hogy 2014-ben a karácsonyi fogyasztóvédelmi ellenőrzésekkor a vizsgált 32 fényfüzér 97 százaléka nem felelt meg a biztonsági előírásoknak.

Hozzátette: múlt évben 800 karácsonyi ellenőrzést végzett a fogyasztóvédelmi hatóság, 270 esetben találtak hiányosságot, remények szerint ez az arány az idén javulni fog.

Tavaly gyakori probléma volt a nem megfelelő árfeltüntetés, blokk-, nyugta- és számlaadás, a múlt évben jelentős tételt tett ki a fogyasztói megkárosítás, átlagban 1 vásárlásnál 200 forinttal csapták be a vevőt, a fenyőfa-értékesítés vizsgálatánál pedig 20 százalékos volt a kifogásolási arány – sorolta a főosztályvezető-helyettes.

Perger Mónika felhívta a figyelmet arra, hogy a hatósági jelenlét ellenére fontos a tudatos vásárlás, az alapos tájékozódás.

Vermes Bella, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság kommunikációs referense a tudatos vásárláshoz kapcsolódóan arra hívta fel a figyelmet, hogy fényfüzéreket, szezonális műszaki cikkeket szaküzletben célszerű vásárolni, a későbbi problémák elkerülése érdekében meg kell őrizni a blokkot, nyugtát, számlát, illetve meg kell nézni ezek valódiságát.

A 10 ezer forint feletti műszaki áru vásárlása esetén a fogyasztók próbálják ki a terméket, illetve ellenőrizzék a jótállási jegyet, hiba esetén a vásárlást követő 3 napon belül a kereskedő köteles kicserélni az árut – hívta fel a figyelmet az NFH szakembere.

Kriesch Attila, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságon belül működő Európai Fogyasztói Központ igazgatója kiemelte, hogy határon túli vásárlás, szolgáltatás igénybe vétele előtt célszerű tájékozódni az ottani szabályokról, jogorvoslati lehetőségekről. A magyarországi Európai Fogyasztói Központban ingyen lehet tanácsot kérni, továbbá személyre szabott szakmai és jogi segítséget tudnak nyújtani az EU-tagországokban, valamint Izland és Norvégia esetében, ugyanakkor távolabbi országokban már nehezebb a fogyasztói jogokat érvényesíteni.

Az Európai Fogyasztói Központ igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy ünnepek előtt jó néhány új, külföldi székhelyű webáruház kezdi meg működését, és óvakodni kell a “túl szép ahhoz, hogy igaz legyen” ajánlatoktól.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.