Ritka leletekben gazdag temetkezési helyre bukkantak kínai régészek

Ritka leletekben gazdag, szekereket, hintókat és áldozati lovakat is rejtő, kétezer éves temetkezési helyre bukkantak Kelet-Kínában – közölték régészek a Hszinhua hírügynökséggel.

 

A leletek jelentőségét jelzi, hogy a kulturális örökségvédelmi hivatal igazgatója már utasítást adott arra, hogy kezdeményezzék a temető felvételét az UNESCO világörökségi listájára.

A Kr.e. 206 és Kr. u. 25 közötti időkből nyolc sírt és a hozzájuk tartozó szekereket rejtő kamrákat találtak. A Nyugati Han-dinasztia eddig legteljesebb mértékben fennmaradt temetője Nancsang városához (Csianghszi tartomány) van közel és mintegy 40 ezer négyzetméteren terül el. A temetkezési helyet egy csaknem 900 méter hosszú fal övezi, utak és vízelvezető csövek vezettek át rajta és templomok maradványait is azonosították a helyszínen.

A feltárást végző kutatócsoport tíz tonna úgynevezett vucsu bronzérmét ásott ki egyéb arany-, bronz- és vaseszközök, jádetárgyak, fatáblák és bambusznyomatok mellett – közölte Hszin Li-hsziang, a Kínai Nemzeti Múzeum munkatársa, a csoport vezetője, aki eddig csaknem négyezer Han-kori sírt tanulmányozott.

A leletek között viszonylag nagy számban találtak hangszereket, harangokat, húros, pengetős, továbbá fúvós hangszereket. Mellettük olyan figurákat, kisebb szobrokat is elhelyeztek, amelyeken bemutatták a hangszerek használatát.

A szakemberek kiemelték, hogy eddig ez az egyetlen olyan feltárt sír a Jangce-folyótól délre, amelybe szekereket, hintókat is temettek. Az ásatások helyszíne öt, jó állapotban lévő, lóvontatású járművet rejtett. Mindegyikükhöz négy-négy áldozati ló tartozott. Az ezüsttel és arannyal díszített tartozékok, kiegészítők száma meghaladta a háromezret.

A régészek feltételezése szerint a fő sírhelyek Liu Ho és felesége földi maradványait tartalmazhatták. Liu a virágzó Han-dinasztia legnagyobbnak tartott uralkodója, Vu császár unokája volt. Miután Liu 27 napos uralkodásának békés trónfosztás vetett véget, a hajhunhou címet kapta, ami nagyjából Hajhun őrgrófjának felel meg. Hajhun egy kis királyság neve volt.

Hszin elmondta, hogy a már folyó elemző-azonosító kutatómunka mellett a következő nagy feladatuk a központi mauzóleumban talált koporsó ereklyéinek vizsgálata lesz. Arra számítanak, hogy királyi pecsétet és jáderuhákat találnak, amelyek az oda temetett ember rangjának, kilétének a megállapítását segíthetik.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.