Véget érnek a szóbeli érettségi vizsgák

Pénteken véget érnek a középszintű szóbeli érettségi vizsgák, ezzel lezárul a tavaszi matúraszezon.

 

A mostani a 22. vizsgaidőszak volt a 2005-ben bevezetett új rendszerben, az érettségizők közül több mint 79 ezer végzős középiskolás szerezhet érettségi bizonyítványt. Rajtuk kívül még – a vizsgarendszer által nyújtott lehetőségekkel élve – mintegy 36 300 diák tett legalább egy vizsgatárgyból valamilyen fajta érettségit.

Az Oktatási Hivatal korábbi tájékoztatása szerint a matúra 3327 érettségi vizsgabizottság közreműködésével zajlott, 1172 helyszínen összesen mintegy 115 300 diák adott számot tudásáról.

A diákok együttesen mintegy 425 700 vizsgát tettek le. Érettségi bizonyítványukba és tanúsítványukba további 44 130 érettségi vizsgaeredmény kerül a már előzőleg megszerzett vizsgaeredményeik alapján – jelezték.

A mintegy 425 700 vizsga közül 42 400 volt emelt szintű, 383 300 pedig középszintű. Az emelt szintű vizsgák száma a tavalyihoz képest több mint 1200-zal, 3 százalékkal nőtt. A hivatal szerint ez a növekedés is – az előző években tapasztalható folyamatos emelkedés után – tükrözi a felsőoktatási felvételi feltételeinek változásait, az ott elvárt magasabb követelményeket.

A diákok választásai alapján ebben a vizsgaidőszakban – az idegen nyelven letett vizsgatárgyakat külön számolva – 157 tárgyból volt középszintű és 77 tárgyból emelt szintű érettségi vizsga.

A felsőoktatásba jelentkezőknek érdemes még a július 9-i határidőre figyelniük. Eddig lehet a hiányzó dokumentumokat pótolni, illetve az adatokat módosítani az idei felsőoktatási felvételi eljárásban.

A ponthatárokat július 23-án hozzák nyilvánosságra.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.