Várépítő pályázat 2015 – Díjátadó ünnepség a Budaörsi Városházán

A június 9-én Budaörs Város Önkormányzata dísztermében kiosztásra kerülő, több mint nettó 13 millió forint értékű építőanyaggal összesen nettó 58 millió forintra nőtt a Várépítő pályázaton négy év alatt gyermekintézmények és műemlékek számára juttatott építőanyag felajánlás értéke.

 

Az elmúlt évek közel 500 pályázója és közel 80 nyertes intézménye az ország minden tájáról érkezett, ahogy az idei díjátadóra is számos Budaörstől messzi településről érkeznek a nyertesek.

Az idén már 15 éve (korábban más néven) működő, 2010-ben Várépítő néven újjáélesztett pályázaton számos olyan termékre lehet pályázni, amelyekre az önkormányzati kezelésben lévő gyermekintézményeknek és műemlékeknek állagmegóvási vagy felújítási munkájuk során nagy szükségük lehet.

A pályázat integrálja az építőipari cégek felajánlásait, összefogja és szervezi a felajánlott termékek kiosztását, amiről a cégektől független neves közéleti személyiségekből álló zsűri dönt, amelynek tagjai több mint egy évtizede azonos felállásban dolgoznak a pályázat sikeréért, a pályázók céljainak megvalósításáért.

Idén 12 cég összesen nettó 13 millió forintnyi építőanyagot ajánlott fel, amelyre 49 pályázat érkezett. A zsűri döntése alapján a Várépítő pályázat 2015-ben 10 gyermekintézmény és 7 műemlék épület felújítási munkálataihoz ítéltek meg építőanyagokat.

Az idei felajánlások között legnagyobb értékben tetőfelújításhoz szükséges cserép és ereszcsatorna szerepelt, valamint gazdára várt 5 db csúcsminőségű kazán is, emellett hőszigetelésre, homlokzatképző anyagokra, burkolati ragasztóra és beltéri ajtókra lehetett pályázni.

 

A Várépítő Pályázat bíráló bizottságának tagjai több mint egy évtizede

Vadász György, Kossuth-, Ybl- és Steindl-díjas építész, a bíráló bizottság elnöke;

Nagy-Kálózy Eszter, színművész;

Ráday Mihály, a Város és Faluvédők Szövetsége (Hungária Nostra) elnöke, Kossuth-díjas alkotó;

Tóth Balázs, építész, az Építésügyi Minőségellenőrző Nonprofit Kft. Értékesítési csoport vezetője,

néhai Winkler Gábor, Pápa város főépítésze, egyetemi tanár, az MTA doktora, aki 2015. május 19-én, életének 74. évében váratlanul hunyt el,

Dr. Zongor Gábor, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének főtitkára;

 

További információ: www.varepitopalyazat.hu

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.