Nem hívták meg az RMDSZ-t kisebbségvédelem román modelljéről tartandó konferenciára

Sem a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ), sem a romániai Kisebbségkutató Intézetet nem hívták meg arra a nemzetközi konferenciára, amelyet a román külügyminisztérium és a Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) csütörtökön szervez Kolozsváron a húsz éve elfogadott kisebbségvédelmi keretegyezményről, és a kisebbségvédelem román modelljéről.

 

“Az RMDSZ az MTI híréből értesült a konferenciáról. Sem a szövetségi elnök, sem a politikai alelnök – aki a nemrég tartott RMDSZ-kongresszusig a szövetség külügyeiért felelt -, sem a főtitkár, sem a Kolozs megyei szervezet nem kapott meghívót a kolozsvári konferenciára” – mondta szerdán az MTI-nek Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára.

A politikus hozzátette: a konferencia, amelyre Kolozsvárra várják Gianni Buquicchiót, a Velencei Bizottság elnökét is, feltételezhetően csak a román külügyminisztérium “kirakatintézkedése”. Hozzátette, ha nem hívták meg a szövetséget, „nem fognak a hátsó padba bekéredzkedni” az eseményen.

Az MTI-nek Horváth István, a Kolozsváron működő romániai Kisebbségkutató Intézet igazgatója elmondta: nem kapott meghívást a konferenciára, és tudomása szerint az intézmény egyetlen kutatója sem.

Közleményben jelezte viszont szerdán az eseményen való részvételi szándékát a Musai – Muszáj civil kezdeményező csoport, mely hónapok óta hétről hétre szervez villámcsődületeket azért, hogy helyezzenek ki többnyelvű városnévtáblákat Kolozsvár határaiba. A csoport idézte a keretegyezmény cikkelyét, mely szerint az aláíró felek törekednek arra, hogy azokban a körzetekben, ahol jelentős számban laknak kisebbségiek, ha megfelelő igény van rá, a kisebbség nyelvén is kiírják a hagyományos helységneveket, utcaneveket és egyéb, a közösség számára szánt földrajzi megjelöléseket.

„A Musai-Muszáj civil kezdeményező csoport jelenléte »a megfelelő igényt« kívánja képviselni a konferencián” – áll a csoport közleményében.

Amint a román külügyminisztérium a múlt héten közölte a honlapján, a konferenciát abból az alkalomból tartják, hogy az Európa Tanács húsz évvel ezelőtt fogadta el a Kisebbségvédelmi Keretegyezményt, amelyet Románia elsőként ratifikált. A tárca azt közölte, hogy a konferencián az akadémia, a kisebbségek képviselői és politikusok fognak előadást tartani „a kisebbségekhez tartozó személyek jogainak a védelméről történelmi, jogi, szocio-kulturális szempontból, valamint a román modellről”.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.