Vádemelés a budaörsi verekedés ügyében

Vádemelési javaslattal zárult a nyomozás.

A Budaörsi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya eljárást folytatott testi sértés bűntett és kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt Cs. Dávid 21 éves és V. Erik 19 éves budaörsi lakosok ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak 2013. szeptember 1-jén 2 óra körüli időben egy budaörsi parkban szóváltásba keveredtek a sértettel, akit ezt követően tettleg bántalmaztak. A verekedés során a sértett zsebéből kiestek a személyes tárgyai és iratai, melyeket a két férfi a bántalmazás után eltulajdonított.

A sértett az igazságügyi szakértő véleménye szerint súlyos sérüléseket szenvedett a bántalmazás következtében.

A budaörsi rendőrök a 21 éves férfit és társát a bűncselekmény elkövetése után néhány órával elfogták és a Budaörsi Rendőrkapitányságra előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki. Az ellenük folytatott eljárást a nyomozóhatóság a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészség részére.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.