Budaörsön 2014-ben 1348 bűncselekményt követtek el – Évértékelő

(Budaörs, 2015. március 16. – Budaörsi Infó)  A Budaörsi Rendőrkapitányság Dr. Fekete Csaba r. dandártábornok, Pest Megyei Rendőr-főkapitány helyettes részvételével az elmúlt évet értékelték 2015. március 3-án, melyet követően Galuska-Tomsits László r. ezredes, kapitányságvezető és Orosz János r. alezredes bűnügyi osztályvezető sajtótájékoztatót tartott a helyi médiának a Budaörsi Rendőrkapitányság 2014. évi statisztikai adataival kapcsolatban. A Budaörsi Infó írásban feltett kérdéseire adott rendőrségi válaszokból kiderül, hogy Budaörs megyei szinten a 3. helyen áll a bűncselekmények számát tekintve, valamint, hogy az elkövetett bűncselekmények közel 40%-át derítette fel a nyomozóhatóság.

 

 

Orosz János r. alezredes bűnügyi osztályvezető a Budaörsi Infónak elmondta, hogy a rendőrségi statisztikákat illetően történt egy kis malőr, aminek köszönhetően az adatok növekedést mutatnak az előző évhez képest.

 

A statisztika elég fura, főleg a rendőrségnél, mert máshol keletkezik a statisztika, nem a kapitányságon és nem a valós idejű eseményeket mutatja, hiszen utánkövető jellegű.

Néhány bűncselekményben emelkedés mutatható ki a statisztika szerint a 2014-es évben 2013-hoz képest.

Én úgy gondolom, hogy Budaörsön bárki nyugodtan elengedheti éjszaka a fiatal tinédzser gyerekét, és ha éjszaka is jön haza egyedül, épségben fog hazaérni.”

 

A 2013-as évvel összehasonlítva 2014-est a bűncselekményekkel kapcsolatban a statisztikai adatok azt mutatják, hogy egyik évben sem volt emberölés városunkban. Rablások száma 2014-ben 43%-kal csökkent, míg a garázdaság 27%-kal.

Betörés, dolog elleni erőszak kismértékben emelkedett.

„Óriási bűnözés-csökkenésről nem tudok beszámolni, viszont szerintünk stagnálónak kellene lennie a statisztikai adatoknak, viszont a fenti adatok a hivatalos statisztika eredményei” – tette hozzá Orosz János.

 

orosz_janos
Orosz János

 

A Budaörsi Rendőrkapitányságon a bűnözés visszaszorítása érdekében emelkedtek-e a munkaórák vagy az alkalmazottak létszáma? 

„Több rendőr van. A tavalyi évben beindult a 19 megyés program, aminek alapvető funkciója az, hogy növelje a rendőrök közterületi jelenlétét és a szubjektív biztonságérzetet. Alapesetben a járőrök mennek balesethez, tűzesethez, betöréshez, halálesethez elsőként, de a 19 megyés feladatot ellátó járőrnek nem ez a feladata, hanem a rendőri jelenlét növelése a közterületeken plusz órában.

Nekik az feladatuk, hogy tartsák a kapcsolatot az állampolgárokkal, információt szerezzenek tőlük, illetve a szolgálatuk nagy részét gyalogosan lássák el..

Magával ezzel a nyílt demonstratív rendőri jelenléttel a prevenciót szolgáljuk. Ahol sok rendőrt látnak, oda nem mennek alapból a bűnözők, ez a tapasztalatunk.

A rendőrök túlóráznak, melyek egy része kifizetésre kerül.

 

 

Kiemelhetünk Budaörsön bűnügyileg fertőzöttebb területeket? A Frankhegyen élők többször panaszkodtak a közbiztonságra.

„A Frankhegy nem fertőzöttebb, mint a város többi része. Időszakosan követnek el ott is bűncselekményeket.

Amióta világ a világ, a hétvégi házak mindig vonzották a piti bűnözőket, mert nem kell túl sok szaktudás, hogy berúgják a lakatlan házak ajtaját, ahol nincs senki.

Mi ezért próbálunk az ott állandó lakók között is jó kapcsolatot kialakítani, és megfékezni a bűnözést a helyiekkel együttműködve.”

 

 

Budaörs Város költségvetésében szerepelt, hogy három új kamerát helyeznek el a városban. Ön szerint mennyire hatásosak ezek a kamerák?

„Nagyon sokan a rendőrség Szent Gráljának tartják a kamerákat, de én úgy gondolom, hogy a kamera-rendszernek még ki kell magát forrnia. Ahogy több kamera lesz, és körbe lesz zárva ez a budaörsi terület, akkor tudunk majd konkrét eredményekről beszélni.

Az a baj, hogy a bűnözők meg fogják tanulni, hogy hol a kamera, és elkerülik azokat a területeket. Onnantól, hogy le van fedve egy jó része a városnak, akkor a rendőri erőket azokra a területekre lehet koncentrálni, ahol nincs kamera, hogy a város teljes egészét meg tudjuk védeni.

A bűnözőknek ugyanúgy megvan a napirendjük. Ők ezt munkának tekintik, ugyanúgy készítenek maguknak uzsonnát, vagy nem lopnak, vagy törnek be kedden és csütörtökön, mert a gyereket aznap nekik kell hazahozni az iskolából. Nekik is megvan az időbeosztásuk, amire nekünk rá kell jönnünk.”

 

 

Ön szerint, van valamilyen módszer arra, hogy csökkentsük a bűnözést?

„Azzal próbálják a bűnözést csökkenteni, hogy szigorúbb büntetéseket hoznak, de 200 éve látjuk, hogy ez így nem működik. A büntetés elkerülhetetlensége a visszatartó erő!

Ezt a problémát rendőrségnek kellene megoldani. A rendőrség próbálja felvenni a versenyt a bűnözőkkel, a technikai felszereltségünk is folyamatosan fejlődik.

Úgy gondolom, hogy bűncselekmények mindig lesznek, viszont a számukat tudjuk csökkenteni, ha minden bűncselekményért büntetetést szabnak ki, még a legkisebbekért is.”

 

 

Galuska-Tomsits László r. ezredes a Budaörsi Infónak elmondta, hogy az altábornagy úrnak, az országos rendőrfőkapitánynak az volt a kérése a rendőrség munkatársai felé, hogy segítsenek elő egy intézkedési kultúraváltást.

 

„Ennek nem az a lényege, hogy agyonbüntetünk mindenkit, hanem az szeretnénk, hogy egy segítő, támogató rendőrség képe alakuljon ki.

Én azt gondolom, hogy ezt a statisztikai adatok abszolút alá támasztják, mert mind a bírságban, a megbírságolt személyek számában, mind a feljelentett személyek számában jelentős csökkenés mutatható ki. Ami emelkedést mutat, az a járművezetéstől való eltiltás. Ami azt jelenti, hogy szigorodott a szabálysértési hatóság tolla, az, hogy milyen vastagon fog, hisz ha egyszer valaki ittasan kiemelt közlekedési szabályszegést vét itt a területen, akkor hozzányúlnak a bíróságon is.”

 

 

A bűncselekmények és a balesetek száma miként alakult az elmúlt évben?

„Ha megnézzük, akkor a tavalyi évben nálunk követték el a legtöbb bűncselekményt Pest megye szerte; ha 10 ezer lakosra levetítem, akkor mégis a 7-dik helyen vagyunk, mert mégsem követtek el annyi bűncselekményt, hogy szégyenkeznünk kelljen. Úgy 6-7 évvel ezelőtt még 5500-4900-as bűncselekmény számmal dolgoztunk. Most bőven 4000 alatt vagyunk. Ha megnézzük a nyomozás eredményességi mutatónkat, akkor mindig is alacsonyak voltak. Ahhoz képest, hogy 500-al több bűncselekmény történt, tavaly 37,7%-os volt a nyomozás eredményességi mutató és az idén is 37,7%-os volt.

Sajnos kettőről 10 főre emelkedett a halálos közúti közlekedési balesetben elhunyt személyek száma.

Jelentős része a 10-es számú főúton, ami a Pilisjászfaluig Budaörshöz tartozik. Ott következett be 10 balesetből 8. Solymáron két gyalogos halt meg, akik ha viseltek volna láthatósági mellényt, akkor talán a baleset nem következett volna be.

Viszont amióta több traffipax működik az utakon, azóta óvatosabban közlekednek az autósok.”

 

GaluskaTomsitsLaszlo
Galuska-Tomsits László

 

Hány traffipax működik Budaörsön, és helyszínileg hol találhatóak?

„A Budaörsi Rendőrkapitányság területén mobil és telepített traffipax is van. Azonban a mobil nincs itt állandóan, hisz 21 település tartozik a Budaörsi Rendőrkapitányság alá, és ezek a helyszínek között mozgatjuk a traffipaxokat.  

Én nem vagyok annak a híve, hogy eldugjuk a traffipaxokat. Ha lenne gócpont Budaörsön, ahol közlekedési balestekre figyelni kell, akkor oda telepítenénk, de kapunk jelzéseket állampolgároktól, hogy hol száguldoznak az autósok.

Ilyen terület például a Farkasréti út, a Kamaraerdőben az-az út is amin át lehet menni a 22-dik kerületbe vagy a Baross utcából is érkezett bejelentés. Sok visszajelzés jön, hogy hol szeretnének látni traffipaxot a helyiek.

A fix traffipax viszont nem Budaörsön lesz telepítve, hanem a 10-es számú főúton.”

 

  

A februári képviselő-testületi ülésen szó volt arról, hogy a Budaörsi Rendőrkapitányság szívesen együtt dolgozik a helyi polgárőr szervezetekkel, viszont javasolják, hogy egy egyesületbe tömörüljenek. Ezzel kapcsolatban történt előrelépés?

„Mi ilyet nem javasoltunk, de a rendőrség valóban úgy látja, hogy úgy egyszerűbb együttműködni, ha egy polgárőrséggel kell egyeztetni.

A 10-12 éve működő polgárőr szervezetnek (Budaörsi Polgárőr és Katasztrófavédelmi Egyesület) a vezetője Dr. Bilisics Péter a pest megyei elnök is egyben.

Én nagyon sok dicsérő szót hallok erről az elnökről, akivel én magam is tartom a kapcsolatot.

A másik egyesület pedig a Törökugrató Polgárőr Egyesület. Jövő héten fogom meghívni az érintett feleket, hogy üljünk le, és beszéljünk meg egy együttműködést.

Én régóta képviselem ezt az irányvonalat, hogy ha a polgárőrségnek van egy vezetője, és van 15 polgárőrség, akkor mennyivel egyszerűbb, hogy ezek a polgárőrségek egy irányítás alatt pontosan tudják, hogy az adott polgárőrségét mire lehet felhasználni.

 

 

A polgárőrök munkája segíti a rendőrséget?

„Ha járőrözni kell a rendőröknek, a létszámunk nem túlzottan rózsás. 348 az országos átlag, mi valahol 648-nál vagyunk, vagyis ennyi állampolgárra jut egy rendőr.

A polgárőrségnek az a tőkéje, amit kiválóan tudunk használni, hogy itt laknak, hogy ismerik az itteni embereket.

A hátránya a fiatal rendőri állománynak Budaörsön, hogy 66%-uk nem köthető a területhez. A polgárőrök viszont tudnak segíteni a rendőröknek.

Nagyon sok olyan tartalék van a polgárőrségben, amiről nem beszélünk, viszont nagyon hasznos ez a tudás.

Tudom, hogy nem felhőtlen a viszony a meglévő egyesületek között, viszont ha én félnék ettől a kihívástól, akkor nem lennék a Budaörsi Rendőrkapitányság vezetője.

Lokálpatriótaként én egy dolgot szeretnék, hogy rend legyen, hisz a feleségem és mind a három gyermekem itt él velem együtt Budaörsön.”

 

 

 

A sajtótájékoztatót követően feltettettünk még néhány kérdést írásban a Budaörsi Rendőrkapitányságnak. Az erre kapott válaszokat itt olvashatják.

 

1. A Budaörsi Rendőrkapitányság bűnügyi statisztikája hivatalosan nyilvános dokumentum, vagy belső használatra készült? Amennyiben nyilvános az állampolgárok miként juthatnak hozzá?

Ez nem a rendőrség dokumentuma, hanem egységes bűnügyi statisztika. Az ügyészség és a rendőrség munkáját méri, ami nyilvános.

Az állampolgárok a Központi Statisztikai Hivatal kiadványaiban érhetik el.

 

 

2. Budaörsön mennyi az egy főre jutó bűncselekmények száma?

2014-ben 0,049 volt az egy főre jutó bűncselekmények száma.

 

 

3. Milyen a bűncselekmények eloszlása Budaörsön? (pl: Frankhegy, Óváros, Kamaraerdő, stb)

Erről statisztikai kimutatással nem rendelkezünk, de általánosságban elmondható, hogy kiemelten fertőzött rész nincsen. Ugyanakkor vannak jobban veszélyeztetett településrészek, ilyenek például betörések szempontjából a hétvégi házas területek, gépkocsi feltörések tekintetében a parkolók, vagy a zseblopások, kisebb vagyon elleni bűncselekményeket nézve az áruházak, bevásárlóközpontok területei.

 

 

4. Mely területre milyen bűncselekmények jellemzőek, és hány bűncselekmény történt a különböző területeken külön-külön az elmúlt két évben?

Hivatalos statisztikával nem rendelkezünk erről, ilyen mérőszám nincsen. Ettől függetlenül azokon a területeken, ahol egyes bűncselekmény típusok emelkedése mutatható ki, ott azonnal reagálunk az erők és eszközök átcsoportosításával.

 

 

5. Milyen típusú bűncselekmények történtek Budaörsön 2014-ben és 2013-ban, és mennyi? 

A lakosság szubjektív biztonságérzetét leginkább befolyásoló, kiemelt bűncselekmények 2013-ban és a tavalyi év során a következőképpen alakultak Budaörsön:

 

Bűncselekmény

2013.

2014.

Kiskorú veszélyeztetése

3

2

Garázdaság

15

11

Önbíráskodás

2

0

Visszaélés kábítószerrel

1

0

Lopás

646

720

Zárt gépjármű feltörés

48

41

Lakásbetörés

106

136

Rablás

7

4

Kifosztás

9

4

Rongálás

44

38

Jármű önkényes elvétele

8

0

 

 

6. Ebből hány végződött eredményesen, az elkövető kézre kerítésével?

Az elkövetett bűncselekmények közel 40%-át derítette fel a nyomozóhatóság.

 

 

7. Pest megye többi településéhez képest Budaörs mennyi bűncselekmény történt?

Megyei szinten Budaörs városa a 3. helyen áll. Pest megyében tavaly a Budaörsi Rendőrkapitányság illetékességi területén követték el a legtöbb bűncselekményt, de érdemes megjegyezni, hogy a lakosság számhoz viszonyítva – ami nem tartalmazza az ipari parkok, logisztikai központok, bevásárló központok által bevonzott több milliós átutazót – a 7. helyen állunk a 13 kapitányság közül.

Budaörsön 2014-ben 1348 bűncselekményt követtek el.

 

 

8. A tájékoztatón szóba került hogy a bűnelkövetők nagy részét ismeri a rendőrség, akik Budaörsön tevékenykednek. Ez hány fő? 2013 hoz képest ez a szám 2014-ben mennyire nőt vagy csökkent?

Erre a nálunk folyamatban lévő eljárásokra, a nyomozati érdekekre való tekintettel nem áll módunkban válaszolni.

 

 

9. Melyek azok a területek a Budaörsi Rendőrkapitányságon, amelyek megerősítésre szorulnak annak érdekében, hogy csökkenhessen a bűnözés városunkban? 

Mindig az aktuális bűnügyi helyzetre koncentrálunk, dinamikusan dolgozunk, folyamatosan reagálunk. Ennek tükrében előfordul, hogy bizonyos területekre néha jobban oda kell figyelni, ilyenkor az események függvényében szükség szerint csoportosítjuk át az erőket, eszközöket.

 

 

10. A Budaörsi Rendőrkapitányságon hány budaörsi munkatárs dolgozik? Ez a létszám hány százaléka a munkatársak teljes létszámának? 

A kollégákra vonatkozó személyes adatok, így a lakóhelyükre vonatkozó információ nem hozható nyilvánosságra.

 

(Budaörsi Infó)

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.