Kutatók éjszakája 2014 – Hat helyszín és hatvan program a NÉBIH-nél

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) négy szakterülete nyitja meg kapuit a Kutatók éjszakája látogatói előtt szeptember 26-án: az intézmény három budapesti telephelye mellett idén már Gödöllőn, Miskolcon és Szolnokon is várják az érdeklődőket a szakemberek.

 

Az érdeklődők mintegy 60 előadáson és kísérletben vehetnek részt a NÉBIH négy szakterületén belül; az állat-egészségügyi diagnosztikai, a borászati, az élelmiszerbiztonsági, valamint a növény- és talajvédelmi igazgatóságokon – adta hírül közleményben a hivatal.

A Budaörsi út 141-145-ben többek között íz- és illatfelismeréssel érzékeiket, parlagfű-totóval pedig tudásukat tesztelhetik a látogatók, de “borhiba” bemutatóra is sor kerül.

Az állat-egészségügyi diagnosztika a Tábornok utcában rendezi be bázisát, itt az érdeklődők a kutyák, macskák gyakoribb mérgezéseiről vagy a gümőkórról, illetve a lépfenéről szóló előadásokat hallgathatnak meg. A szakemberek kísérletekkel is készülnek: bemutatják például a hamisított tejkeményítő-jód reakciót, de lesz borjúvér ellenanyagszintjének meghatározása is Kolosztrum-szonda alkalmazásával.

Gödöllő a vízminőség központjává válik az éjszaka folyamán, míg Miskolcon az érdeklődők megpróbálkozhatnak az édességszínezékek leválasztásával, oszlopkromatográfiával, virágokat fagyaszthatnak cseppfolyós nitrogénnel, de megnézhetik akár azt is, hogy miként zajlik egy Trichinella-vizsgálat a gyakorlatban.

Szolnokon az alkalmi kutatók bejárhatják az analitikai és talajvédelmi laboratóriumot, megfigyelhetik a mérőműszereket munka közben és szakemberek segítségével megismerhetik a talajtani alapvizsgálatokat és tápanyagvizsgálatokat is.

Az éjszakán a NÉBIH programjai is ingyenesek, azonban regisztrációhoz kötöttek.

A Kutatók éjszakája tudományos-ismeretterjesztő eseményt idén kilencedik alkalommal szervezi meg partnereivel közösen a Tempus Közalapítvány, ebben az évben 33 város 101 intézményében.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.