Eltűnnek a “kockafejű” rendőrök a hírekből

(Budaörs, 2014. szeptember 25. – Budaörsi Infó) A sajtószabadság egy új lépcsőfokra lépett. Az Alkotmánybíróság kihirdetett határozatával eltörölte azt a szabályt, miszerint a rendőrség munkatársai nem jeleníthetőek meg a sajtóban.

 

Az eddig jól bevált gyakorlattal szemben, a mai naptól már nem kell fekete téglalappal vagy különböző takarási módszerekkel eltüntetni a hivatalos szervek fejét a médiában megjelent fotókról. Ennek következtében egy eddig jól jövedelmező üzletág is megszűnik, amely arra volt hivatott, hogy a különböző internetes portálok, és nyomtatott újságokkal kártérítést fizettessenek a ‘megsértett’ személyazonosság jogán.

“A képmáshoz való jog és a sajtó tájékoztatási feladatának viszonya általában polgári jogi kérdés, és rendszerint a bíróság mérlegelésére tartozik, melyik jogé az elsőbbség. Azonban az Alaptörvény IX. cikk (2) bekezdése alapján alkotmányjogi kérdés is a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás érvényesülése” – olvasható az Alkotmánybíróság határozatában.

Ennek köszönhetően a jövőben a médiának nem kell értelmetlen kártérítéseket kifizetnie. Köszönjük a jogalkotóknak! A magunk részéről azonban, minden indokolt esetben, továbbra is ‘takarunk’!

 

(Budaörsi Infó)

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.