Burján László bronzérmes Madridban
- Budaörsi INFÓ
- 2014 június 04.
A hétvégén a Madridi Világkupával megkezdődött az olimpia kvalifikációs sorozat. Ez a verseny egyben a világbajnokságon való részvétel szempontjából is meghatározó, mivel válogató versenyként lett megnevezve a magyar csapat számára.
Burján László, aki a néhány héttel korábbi Londoni Európa Kupán szerzett ezüstérmet, ezen a versenyen is tatamira állt a Budaörsi Sport Club színeiben. Az észt Alijev Elnur volt az első, akivel meg kellett mérkőzni. Laci a mérkőzést végigküzdve bár csak egy intéssel, de győztesként hagyhatta el a küzdőteret.
A nyolc közé jutásért következett az orosz Dimukhametov Anton, aki ellen ipponnal nyert Laci. Következő ellenfele a bolgár Yanislav Gerchev volt, az utolsó percig kezében tartotta a mérkőzést, az ellenfele három intéssel rendelkezett, amikor egy csípődobással meglepte a budaörsi judóst ippon győzelmet aratva, ezzel Laci a vigaszágra kényszerült.
A visszamérkőzésen egy hazai (spanyol) versenyző, Nunez Rodriguez állt vele szemben kék judogiban. Laci magabiztosan verte wazari értékű dobással és egy szintén wazari értékű leszorítással. Ezzel ötödször is tatamira állhatott, ezúttal a bronzéremért !
A bronzmeccsen ismét egy hazai versenyzővel, Garrigos Rosa Franciscoval mérkőzött, és ismét sikerült a győzelem, így Burján László bronzérmes lett!
Csoknyai is bronzérmes az olimpiai selejtező madridi nyitányán
A 60 kilós Burján László szombati éremszerzése után vasárnap a 81 kilós Csoknyai László is harmadik lett a cselgáncsozók madridi világkupaversenyén, a 2016-os riói olimpia kvalifikációs sorozatának első állomásán.
A viadal honlapja szerint Csoknyai előbb legyőzött két spanyol, majd egy görög riválist, aztán kikapott az olasz Massimiliano Carollótól, így a folytatásban a vigaszágon mérkőzhetett. Ott először a brit Max Stewartnál, majd a svéd Robin Paceknél is jobbnak bizonyult, így bronzérmesként zárt.
facebook:
0 Komment