Mesterházy szerint az ő hatására lépett ki Simon az MSZP-ből

Mesterházy Attila MSZP-elnök csütörtökön személyesen beszélt Simon Gáborral, és szerinte ennek eredménye, hogy a politikus lemondott minden funkciójáról és kilépett a szocialista pártból. Erről Mesterházy Attila az MSZP székházából távozóban nyilatkozott a rá várakozó újságíróknak.

 

Az MSZP országos választási bizottságának ülése után hangsúlyozta, ha Simon Gábor nem lépett volna ki, a szocialista párt vezető testületei hozták volna meg azokat a döntéseket, amelyek ugyanezt eredményezik.

Mesterházy Attila közölte: elfogadta Simon Gábornak az ügyében adott magyarázatát. Hozzátette: Simon azt mondta neki, hogy áll a tisztázó vizsgálat elé, segíteni fogja ezeket az eljárásokat, és tudja bizonyítani kijelentéseit.

Az MSZP elnöke azt mondta: nem pártpénzről van szó, és az ausztriai bankban tartott nagyjából 240 millió forint “nem kötődik Simon Gábor közéleti tevékenységéhez”.

“Az azt megelőző életével kapcsolatos forrásfelhalmozásról van szó, amennyire én tudom” – fűzte hozzá.

Arra a kérdésre, miért mond le Simon Gábor, ha tisztázni tudja a pénz eredetét, Mesterházy Attila úgy felelt: “végül is csak az derült ki, hogy van egy bankszámlája, amit eddig a vagyonnyilatkozatában nem vallott be”.

Hozzátette, az MSZP-ben minden képviselőjelölt köteles leadni egy vagyonnyilatkozatot, de a volt elnökhelyettes ezt a belső előírást is megsértette, ugyanis abban sem jelezte külföldi vagyonát.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.