Megpróbálták feltörni a Fidesz honlapját

Ismeretlenek megpróbálták feltörni a Fidesz honlapját szerda este, a kormánypárt feljelentést tesz ügyben – közölte a Fidesz sajtóirodája csütörtökön.

 

 

Közleményükben azt írták: “a támadást sikerült elhárítani, de a Fideszt felháborítja az újabb erőszakos akció”.

Emlékeztettek arra, hogy a múlt héten “radikális demonstrálók” egy csoportja betört a Fidesz budapesti székházába. A szabadon választott magyar parlament egy pártján keresztül, ismét a demokratikus intézményrendszert érte támadás – fogalmaztak.

Közölték: a Fidesz feljelentést tesz, és felkéri az illetékes szerveket, hogy a lehető legrövidebb időn belül derítsék ki, kik állnak az újabb támadás mögött. Minden embernek joga van tudni, kik azok, akik a magyar demokrácia meggyengítésében érdekeltek – tették hozzá.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.