Huszonnégy órás rekordkísérlet a Szépvölgyi Teniszcentrumban

Huszonnégy órás rekordkísérlet színhelye lesz március 23-án és 24-én a budapesti Szépvölgyi Teniszcentrum.

 

 

Az akció során két edző két pályán folyamatosan ad teniszórákat a jelentkezőknek, akik maguk dönthetnek a tarifáról. A befolyó összeget a szervezők a Bátor Tábor beteg gyermekeinek támogatására fordítják. A szervezők a nézőktől is szívesen fogadnak adományokat.

A rendezvény Guinness-kísérlet is egyben, hiszen egyszerre több mint 250 embert fognak teniszre oktatni – mondta az MTI-nek Molnár Balázs, az eseménynek otthont adó Molnár Teniszakadémia vezetője, hozzátéve: a kezdeményezés mögé állt Áder János köztársasági elnök is. A jelentkezési határidő március 18.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.