“Filmbuzi, ateista, Demszky-ismerős” – így listázták a hallgatókat az ELTE-n?

Az ELTE-BTK Hallgatói Önkormányzata valóban éveken át listázta a gólyatáborba jelentkező hallgatókat? Az atv.hu értesülései szerint a diákokat világnézetük, pártszimpátiájuk, felekezeti hovatartozásuk és vélt származásuk alapján is “megjelölték”.

 

 

A lista létezését az adatbázis egyik szerkesztője és a HÖK elnöke is elismerte, azonban az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektorhelyettese elképzelhetetlennek tartja a listázást, de elmondása szerint, ha mégis ilyen eset történt volna az intézményben, az a rendőrség hatáskörébe tartozna.

Az atv.hu birtokába került lista 2009-ből származik, amely több mint 600 fő elsőéves hallgató adatait, jellemvonásait tartalmazza. Azoknak az adatait, akik jelentkeztek az ELTE-BTK HÖK által szervezett gólyatáborba. A listán feltüntetik a hallgatók neve és telefonszáma mellett a pólóméretüket és a kollégiumi elhelyezési iránti igényüket. Az “adatgyűjtést” a “hökösök” a gólyák iwiw és facebook profilja alapján végezték el.

A listán szereplő jellemzések elsősorban a diákok ideológiai és vallási kötődéseikhez kapcsolódnak: “elempés libernyák”, “szerintem cigó”, “félvér lehet a kislány, és az összes képen óriási ribanc”; de akadnak közöttük olyanok is, amelyek kifejezetten a diákok testi/lelki tulajdonságait veszik górcső alá: “csúnya biciklis csaj”, “csúnya, állatszerető, buta p…”, “latinmániás minifeminista”.

A listát végigtekintve csupán néhány pozitív jellemzést fedezhetünk fel: “gyönyörű szép”, “rendes, néptáncos, katolikus lány”.

Silhavy Máté, az ELTE-BTK HÖK egykori (2009) alelnöke elismerte a lista létezését, elmondása szerint “így sokkal egyszerűbb volt az összegzés”; ugyanakkor azt tagadta, hogy a lista jellemzéseket is tartalmazott volna. Állítása szerint akár 200 hallgató is hozzáférhetett a HÖK irodájában, így közülük is bárki feljegyezhette a megjegyzéseket.

Az atv.hu szerint – mivel az ELTE-BTK HÖK vezetősége nagyrészt Jobbik szimpatizánsokból és tagokból állt, ezért – a hallgatói önkormányzat a listát későbbi Jobbik tagok és szimpatizánsok toborzására is felhasználhatta.

Az index.hu megkeresésére Silhavy Máté elismerte, hogy ” ő – és HÖK-ös aktivisták – készítette a táblázat alapját. Évente 7-800 jelentkező egyenként több oldalnyi adatát nehéz volt papíron tárolni, ezért dolgozták ki 2008-ban az új rendszert.”  „Így sokkal egyszerűbb volt a szervezés, meg voltak egyértelműen az adataik és le tudtuk ellenőrizni  a befizetési bizonylatokat, illetve, hogy tényleg az egyetem elsőéves hallgatói. Az elektronikus űrlaprendszerként a Wufoo nevű, fizetős internetes szolgáltatás szolgált, amelyre én regisztráltam 2008-ban, 2009-ben is én is hívtam le az adatokat a gépemre, ezért van rajta a nevem. Ezt követően a HÖK gépein ellenőriztük a szelvényeket és, hogy a regisztrációk valódiak-e. Ezekhez a gépekhez az évek során több száz egyetemi hallgató hozzáférhetett, többek között olyanok is, akik ezt a listát minden valószínűség szerint készítettek.”

Az MSZP felszólította az ELTE vezetését, hogy tisztázza: listázták-e a hallgatókat

Az MSZP szóvivője a mai napon megkérte az ELTE vezetését, hogy tisztázza: a HÖK valóban listázta-e a hallgatókat. Török Zsolt az MTI-nek kedden küldött közleményében felszólította Klinghammer István leendő felsőoktatási államtitkárt, az ELTE korábbi rektorát, hogy nyilvánítson véleményt az ügyről. Az MSZP szóvivője sürgeti, hogy ha igaz a hír, az egyetem vezetése nyilatkozzon arról, indít-e vizsgálatot. Tisztázásra szorul az is, tud-e az egyetem vezetése arról, hogy egy szélsőséges párt beépült a hallgatói önkormányzatba – utalt arra, hogy a cikk szerint a bölcsészkari HÖK a Jobbik bázisának számít, 2005 óta minden elnöke a Jobbik tagja volt.

Török Zsolt közleményében felszólította Klinghammer István leendő felsőoktatási államtitkárt, hogy – az ELTE korábbi, 2000 és 2006 közötti rektoraként – nyilvánítson véleményt az ügyről.

facebook:

1 Komment

  1. […] a hatóság állampolgári bejelentések alapján, valamint a sajtóból értesült arról, hogy az ELTE BTK Hallgatói Önkormányzata éveken át listázta az új hallgatókat, világnézetük, pártszimpátiájuk, felekezeti hátterük és vélt származásuk alapján […]

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.