MSZP: a jogállam elleni támadás az újabb alkotmánymódosítás

A jogállam és a jogbiztonság elleni aljas támadásnak tartja a kormánypártok alkotmánymódosító javaslatát az MSZP.

 

A szocialisták álláspontját Bárándy Gergely összegezte az ellenzéki párt szerdai elnökségi ülése után.
Azt mondta, a múlt pénteken benyújtott alaptörvény-módosításnak két célja van: alkotmányossá akarja tenni a Fidesz-kormány alkotmányellenes és embertelen döntéseit, illetve az Alkotmánybíróság (Ab) jogkörének további korlátozásával példát akar statuálni.
Az MSZP-s politikus a javaslat több rendelkezését is bírálta, így azt, hogy a kormányoldal az alkotmány részévé tenné azokat a kampánykorlátozásokat – például a politikai reklámok tilalmát a kereskedelmi médiában -, amelyeket az Ab korábban megsemmisített.
Kifogásolta, hogy a kormánytöbbség a módosítással akar alkotmányos alapot adni a hallgatói szerződések megkötésére. Ezt úgy értékelte: adminisztratív eszközökkel, “majdhogynem erőszakkal” akarják itthon tartani a fiatalokat. Szintén bírálta, hogy a Fidesz-KDNP az alaptörvényben korlátozná az egyetemek gazdasági önállóságát.
Bárándy Gergely arról is beszélt: meggyőződésük, hogy a parlamentben hétfőn elfogadott új polgári törvénykönyv (Ptk.) élettársakról szóló szabályai ellentétesek az alaptörvénnyel.
Hozzátette, hogy bár a kormány a család fogalmát is az alaptörvényben akarja meghatározni, egy még tárgyalni sem kezdett indítvány nem tehet alkotmányossá egy korábban elfogadott jogszabályt. A szocialista politikus azt mondta: ha Áder János köztársasági elnök aláírja az új Ptk.-t, az érvényes jogszabállyá válik, függetlenül attól, hogy csak jövő év márciusában lép hatályba. Márpedig – jegyezte meg – az alkotmányossági előírások nemcsak a hatályos, hanem az érvényes jogszabályokat is kötik. Ezért is kérik arra az államfőt, hogy kérjen Ab-vizsgálatot új magánjogi kódexről.
Bárándy Gergely végezetül elmondta, az elnökség arra hatalmazta fel a közjogi tárgyú ellenzéki tárgyalásokon részt vevő MSZP-s delegációt, hogy – az egyeztetéseket követően – dolgozza ki azt a javaslatot, amely lehetővé teszi a “jogállamiság helyreállítását” azokban a tárgykörökben is, amelyekben a Fidesz mostani javaslata korlátozná azt.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.