Felelősségre vonná az Orbán-kormányt energetikai beruházásai miatt az MSZP

Az MSZP kormányra kerülve alaposan megvizsgálná az Orbán-kabinet energetikai beruházásait és felelősségre vonná az érintetteket, amennyiben szabálytalanságot találna a Mol-részvények, vagy az E.ON gázüzletágának megvásárlása során.

 

Erről Tóth Bertalan, a szocialista párt elnökségi tagja beszélt  Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, Orbán Viktor miniszterelnök a magyar emberek pénzén újabb külföldi tulajdoni cégnek segített azzal, hogy kormánya megvásárolta az E.ON évente tízmilliárdos veszteséget termelő gázüzletágát. Mint mondta, a kormányfő nevét ezért arany betűkkel írják majd be a német cég beszámolójába, míg a magyar emberek hosszú évekig nyögik majd a vásárlás terhét, miközben sem a gázárak, sem az ország energiakitettsége nem csökken.

Az MSZP elnökségi tagja szerint pártja kormányra kerülése esetén alaposan megvizsgálja majd ezt a “gyanús, pazarló és káros” beszerzést, felelősségre vonva az szabálytalanságot elkövetőket. Tóth Bertalan az E.ON gázüzletágának megszerzésével párhuzamba állította az 500 milliárd forint értékű állami Mol-részvényvásárlást, amelyen szerinte az ország 100 milliárd forintot vesztett a papírok jelenlegi értéke alapján.

Kiemelte továbbá, hogy az MSZP nem ért egyet az állami pénzek ilyen irányú felhasználásával, helyette az energiahatékonyság növelésére fordítanák az adófizetők pénzét. Tóth Bertalan szerint ugyanis hasonló összegekből az összes magyarországi családi ház, vagy nem panel típusú társasház energiahatékonysági felújítását el lehetett volna végezni, ami átlagosan 25-30 százalékos megtakarítást jelentett volna a lakosságnak.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.