Új szereplő a Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátók között

Új szereplő lép a Széchenyi Pihenő Kártya piacára, a Tempo Egészségpénztár és szolgáltatója, az Optisoft Nyrt. közösen bocsátja ki jövőre a Tempo Széchenyi Pihenő Kártyát – közölte az Optisoft kedden az MTI-vel.

 

A cég a közleményben hangsúlyozza, hogy bár a SZÉP Kártya piacon eddig megjelent három szereplő komoly pozíciókat szerzett idén, de a piacot minden évben újra lehet osztani.
 

Az Optisoft kiemeli: az esetleges váltás semmilyen többletköltséggel nem jár sem a munkáltatónak, sem a munkavállalónak, hiszen a kártya költsége a kibocsátót terheli.
 

A közlemény idézi Pintérné Zlota Anikót, a Tempo Egészségpénztár igazgatótanácsának elnökét, aki kiemelte: a Tempo Egészségpénztár aktív egészségpénztárként működik, ezért ennek mintájára a Tempo SZÉP Kártya piacra lépése esetében sem egy passzív kártya kibocsátást szeretnének megvalósítani. A tagokat és a munkavállalókat egyaránt az egészségtudatosságra és tudatos fogyasztókká szeretnék alakítani különböző egyedi akciókkal, rendezvényekkel, szűrésekkel – tette hozzá az elnök.
 

Semerédy Péter, az Optisoft igazgatótanácsának elnöke a közlemény szerint elmondta: az Optisoft egészségpénztári szolgáltatóként eddig mintegy 180 000 kártyát bocsátott ki a cafeteria területén.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.