Fidesz: Bajnai a baloldal legrosszabb hagyományait folytatja

A Fidesz szóvivője szerint Bajnai Gordon a baloldal legrosszabb hagyományait folytatja, amikor afganisztáni és pakisztáni törzseknek titulálja azt a 3 millió embert, aki 2010-ben a Fideszre, vagyis a Gyurcsány-Bajnai-korszak leváltására szavazott.

 

Bajnai Gordon kedden a Magyarországon dolgozó külföldi újságíróknak angolul tartott sajtótájékoztatóján az mno.hu összefoglalója szerint úgy fogalmazott: “Látok bizonyos mozgást a Fidesz és a Jobbik szavazói között oda és vissza. Kicsit olyan ez, mint az afgán és pakisztáni határon élő törzsek, nem tudni melyik országhoz tartoznak, csak mennek az árral”. A tudósítás szerint volt miniszterelnök úgy vélte: nagyon gyakran a Fidesz megpróbálja visszaszerezni ezeket a szavazókat, ez radikalizálja a kormánypártot, és nagyon gyakran olyan álláspontot képvisel, ami elfogadhatatlan egy centralista szavazónak.

Selmeczi Gabriella szerdai közleményében erre reagálva azt írta, eddig nem értették Bajnai Gordon korábbi kijelentését, miszerint “idegenben kell nyerni”, mára azonban világossá vált, hogy idegeneknek tekinti azt a 3 millió embert, aki 2010-ben a Fideszre, vagyis a Gyurcsány-Bajnai korszak leváltására szavazott.

“Bajnai afganisztáni és pakisztáni törzseknek titulálta őket. Bajnai a baloldal legrosszabb hagyományait folytatja. Aki nem ért velük egyet, azt lenézik és sértéseket vágnak a fejéhez. 3 millió honfitársunk nevében kérem, ne sértegesse őket” – írta Selmeczi Gabriella.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.