Megvásárolná a Népszabadságot a Szabad Sajtó Alapítvány

Az MSZP által létrehozott Szabad Sajtó Alapítvány célja az, hogy megvásárolja a Népszabadság többségi tulajdonrészét a svájci Ringier AG kiadótól – mondta el Kránitz László, az alapítvány vezetője hétfő este az MTI-nek.

 

Tájékoztatása szerint az alapítvány kuratóriuma hétfői ülésén korrektnek ítélte azt az ajánlatot, amelyet a Ringier tett a napilap többségi – 70,7 százalékos – tulajdonrészének eladására. Az ajánlatra a hónap végéig kellett válaszolnia a szocialista párt alapítványának, amelynek elővásárlási joga van a részvényekre.

Az ajánlat részleteiről – üzleti titokra hivatkozva – Kránitz László nem adott felvilágosítást, de az MTI kérdésére elmondta: rendkívül távol állnak a valóságtól azok a sajtóinformációk, amelyek szerint az alapítvány (amely jelenleg kisebbségi, 27 százalékos tulajdonosa a Népszabadságnak) egy euróért vehetné meg a lap többségi tulajdonrészét.

Kránitz László azt mondta: belátható időn, azaz pár hónapon belül szeretnék lebonyolítani a Ringier tulajdonrészének megvásárlását, és ezt a svájci kiadónak hétfőn küldött válaszukban is jelezték.

A Magyar Nemzet augusztus közepén arról írt, hogy Csintalan Sándor korábbi MSZP-s országgyűlési képviselő, a Hír TV volt műsorvezetője felvette a kapcsolatot a Ringier cégcsoporttal és közölte velük a Népszabadság megvételére vonatkozó szándékát.

A Ringier a múlt év végén még a Népszabadságban meglévő 27 százalékos tulajdonrészének megvásárlásáról tárgyalt a Szabad Sajtó Alapítvánnyal, ezt akkor a kiadó ügyvezető igazgatója is megerősítette.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.