Ellentétes elemzői vélemények a magyar gazdaság fejlődési lehetőségeiről

A Magyar Közgazdasági Társaság hétfői budapesti konferenciáján Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke és Balatoni András, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. kutatási igazgatója ellentétesen ítélte meg mind a jövő évi költségvetést, mind a magyar makrogazdaság helyzetét.

 

Vértes András szerint “a 2013-as költségvetés bukásra áll”, az egykulcsos szja-ra alapozott adórendszer megbukott. Az adórendszer kapcsán úgy ítélte meg: az átmeneti krízisadókból tartós és diszkriminatív ágazati adók lettek, és megszűnt az egységes társasági adózás.

A GKI elnöke szerint nem javult a foglalkoztatás, sőt a versenyszférában még csökkent is, az “üzleti klíma” pedig romlott. Vértes András közölte: a GKI a bajok gyökerének a jogbiztonság hiányát tartja, a gazdaságot a kiszámíthatatlanság jellemzi.

A GKI erre az évre 1,5 százalékos visszaesést vár, és a lakossági fogyasztás csökkenését éves szinten 2,5 százalékra prognosztizálja – tette hozzá Vértes András. Kiemelte: a magyar gazdaság, az ország egy perspektívátlan, lefelé menő spirálba került, nem összeomlás, de tartós lecsúszás fenyeget.

Balatoni András, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. kutatási igazgatója ezzel szemben úgy vélte: 2013-tól megnő majd a kereslet a magyar exportcikkek iránt, a nettó export továbbra is jelentős mértékben járul majd GDP-hez.

Véleménye szerint jövőre az államháztartási hiány a GDP-hez mérten 2,2-2,5 százalékra valószínűsíthető, a fogyasztási adók szerepe nő, a munkához kapcsolódó adók súlya csökken.

A kutatási igazgató úgy vélte: idén 0,8 százalékkal zsugorodik a gazdaság teljesítménye, jövőre azonban 1,0 százalékkal bővül.

A benyújtott jövő évi költségvetésben számos kockázat van, például nagyon optimistán ítéli meg a kormány a jövő évi hazai makrogazdasági pályát, egyúttal bizonytalanok az idei adóbevételek is, így az ezekre épített számítások is jelentős kockázatot hordoznak magukban – fűzte hozzá a Századvég kutatási igazgatója.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.