Budapest vezetői nem ragaszkodnak a dugódíj bevezetéséhez

Sem Tarlós István (Fidesz-KDNP), Budapest főpolgármestere, sem a város más vezetői nem ragaszkodnak a dugódíj bevezetéséhez – közölte György István városüzemeltetési főpolgármester-helyettes pénteken a budapest.hu portálon.

 

A városvezető azzal kapcsolatban közölte ezt, hogy az Országgyűlés pénteken 14 igen, 305 nem és 1 tartózkodás mellett leszavazta azt a módosító javaslatot, amely lehetővé tette volna a behajtási díj kivetését a fővárosban. Nemmel szavazott a javaslatra maga György István is, aki korábban Bagdy Gáborral (KDNP), a főváros pénzügyi főpolgármester-helyettesével közösen nyújtotta be a módosító javaslatot.

György István közleményében azt írta, 2009-ben az akkori városvezetés hozott olyan döntést, amelynek alapján a 4-es metró beruházását támogató európai bizottsági határozat előírta Budapest számára a dugódíj bevezetését. A jelenlegi vezetők “sem most, sem korábban” nem ragaszkodtak a dugódíj bevezetéséhez – hangsúlyozta a főpolgármester-helyettes, hozzátéve: a dugódíj egy lehetséges forgalomszabályozási eszköz, de bevezetését több infrastrukturális beruházásnak meg kell előznie, és a bevezetést, ha a tanulmányok ennek szükségességét igazolják, megfelelően elő kell készíteni.

Mint írta, ezek a tanulmányok most készülnek, ha ezek arra jutnak, hogy Budapesten “idő előtti” a személyforgalmi behajtási díj bevezetése, akkor egyeztető tárgyalásokat kell folytatni a kormánnyal a közösségi közlekedés finanszírozásának megoldásáról. Ezzel egy időben azonnal meg kell kezdeni a behajtási díj bevezetésének kötelezettségét előíró dokumentumok módosítását célzó előkészítő tárgyalásokat is.

 

 

Többzónás dugódíjat javasol a XII. kerület

Többzónás behajtási rendszer kidolgozását, valamint célzott méréseket és elemzéseket javasol a fővárosnak a hegyvidéki önkormányzat; Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP), a XII. kerület polgármestere levélben tájékoztatta a városrész lakóit a dugódíjjal kapcsolatos állásfoglalásáról.

A hegyvidéki háztartásokba eljuttatott levél szerint az önkormányzat szakemberek bevonásával vizsgálta meg a dugódíj lehetséges hatásait, ennek alapján az önkormányzat az egyzónás rendszer bevezetését nem támogatja. Azért nem – indokolja az álláspontot a kerületvezető -, mert az egyzónás rendszer kifejezetten hátrányosan érintené a XII. kerületben élőket, mivel komoly forgalomnövekedést és parkolási gondokat okozna.

Emellett – mint írja – hiányoznak a feltételezhető övezet határán a P+R parkolóhelyek, a belvárosból kiszoruló forgalom pedig a belső budai kerületeket terhelné.

A levél szerint az önkormányzat többzónás rendszer részletes kidolgozását javasolja, ezt megelőzően pedig célzott méréseket és elemzéseket tart indokoltnak a budai kerületekre – és kiemelten a XII. kerületre – vonatkozóan.

A polgármester javasolja annak feltérképezését is, hány parkolóhelyet kell létrehozni Budán a dugódíj bevezetése előtt. Jelezte: az önkormányzat célja az, hogy a főváros környéki településekről érkező sok tízezer autó megfelelő, védett parkolóhelyet találjon a város határán, ezáltal ne a kerületekét foglalják el. Pokorni Zoltán annak vizsgálatát is fontosnak tartja, hogy az M0-s autópálya Budapest körüli megépítésével csökkenthető-e a Hegyvidéken keresztül áramló forgalom.

Végezetül hangsúlyozta, hogy a közlekedés az egyik legfontosabb közös ügy, ezért nem jó, ha pártpolitikai viták tárgyává válik. Véleménye szerint nem szerencsés, hogy több helyen is Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester ötletének tüntették fel a dugódíj bevezetését, hiszen erről még a főváros korábbi városvezetése döntött.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.