Női kézilabda BL – Döntős a Győr

Bejutott a női kézilabda Bajnokok Ligája döntőjébe a Győr, mivel elődöntős párharcában az első mérkőzésen, Romániában összeszedett négygólos hátrányát szombati 31-23-as, veszprémi győzelmével magabiztosan ledolgozta a Valceával szemben.

 

A Győr 2009-ben is BL-döntős volt, akkor a dán Viborggal szemben – azt követően, hogy idegenben győzött – elbukta a párharcot.

A mostani fináléban a montenegrói Buducsnoszt Podgorica vagy az első, hazai meccsén kétgólos hátrányba kerülő norvég Larvik lesz az ellenfele.

    Női BL, elődöntő, visszavágó:
Győri Audi ETO KC-Oltchim Valcea (román) 31-23 (19-12)
——————————————————
gól: Görbicz 12/6, Löke 6, Lekic 5, Amorim 5, Radicevic 2, Kovacsics 1,, illetve Meirosu 3, Özel 3, Babeanu 3/3, Managarova 3, Manea 3, Nechita 3, Vetkova 2, Vizitiu 2, Elisei 1

    Továbbjutott: a Győr, 62-58-as összesítéssel.
Kissé görcsösen kezdte sorozatban hatodik Bajnokok Ligája-elődöntőjének visszavágóját a Győr, Amorim például az első két kísérleténél csúnyán fölé lőtt. Ennek ellenére néhány perc elteltével feloldódott Karl-Erik Böhn csapata és két Görbicz-villanással a hatodik percben átvette a vezetést (4-2).

A félidő közepén Löke góllal együtt harcolta ki a találkozó első kiállítását, ráadásul az emberelőny hamar megduplázódott: a fór végén a norvég beállós találatával négy találatra nőtt a különbség, amivel ledolgozta hátrányát a Győr. Ugyanakkor Amorimot is kiküldték a bírók, de amikor visszaállt, egy elképesztő Haraldsen-indítás után nőtt a különbség. A Győr maximális fordulatszámon pörgött, így a Valcea vezetőedzője öt perccel a félidő vége előtt időt kért, majd ugyanígy tett a magyar csapat norvég trénere is. A játékosok lelkesítése utóbbinak jött be, a szünetre ugyanis 19-12-re módosult az állás.

Egy értékesített Görbicz-hetessel indult a második játékrész, a Győr védekezésben kiválót nyújtott, a Valceának hat perc kellett ahhoz, hogy betaláljon. Ezzel szemben támadásban megakadt a hazai gárda, a csereként beálló Dinu-kapus megbabonázta a győrieket, a vendégek pedig 21-16-ra feljöttek.

Haraldsen védései adtak tartást ekkor a győrieknek, akik nem sokkal később hét gólra elléptek, a vendégek trénere pedig megint időt kért. Habár támadásban továbbra is bizonytalankodott a magyar bajnok, védekezésben fantasztikus volt, ráadásul Radicevic gyors góljával öt perccel a vége előtt nyolcra nőtt a különbség.

A hajrában a Győr ismét azt a játékot nyújtotta, amit a találkozó elején, így végül, ha volt is a mérkőzésben egy rendkívül nyögvenyelős szakasz, magabiztosan jutott tovább.

Veszprém, 2012. április 7. A Győri Audi ETO KC játékosai ünnepelnek, miután csapatuk a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján 31-23-ra legyőzte az Oltchim Valcea csapatát a Veszprém Arénában. A veszprémi csapat ezzel bejutott a BL döntőjébe. MTI Fotó: Illyés Tibor

Veszprém, 2012. április 7. Jovanka Radicsevics, Győri Audi ETO KC játékosa sír örömében, miután csapata a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján 31-23-ra legyőzte az Oltchim Valcea csapatát a Veszprém Arénában. A veszprémi csapat ezzel bejutott a BL döntőjébe. MTI Fotó: Illyés Tibor

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.