Spiegel: otthonra leltek a romák Berlin legszegényebb negyedében

Egy romániai község lakosságának negyede vándorolt ki Berlin legszegényebb negyedébe, amely a bőkezű szociális juttatások miatt az új remény szimbólumává vált a romák körében – írta pénteken a Der Spiegel német hetilap.

 

Berlin Neukölln városrésze Németország egyik legszegényebb kerülete, de a Bukaresttől 35 kilométerre lévő Fantanele romái számára maga a paradicsom. A bőkezű szociális juttatások és a jólét reményében eddig mintegy hétszázan – a falu lakóinak negyede – vándoroltak ki a német fővárosba, közülük ötszázan a neuköllni Harzer utcában telepedtek le.

A kivándorlási hullámot egy véletlen indította el. Volker P., egy munkanélküli- és szociális segélyből élő neuköllni férfi összebarátkozott egy romániai bevándorlóval, aki meghívta szülőfalujába, Fantanelébe. Volker a nyomor sújtotta faluban szigorú szabályok szerint élő, keresztény romákkal találkozott, akik nem kéregettek, nem loptak, nem káromkodtak és köpködtek. “Szerelem volt első látásra” – mondta Volker. Olyannyira, hogy barátja húgát feleségül is vette, s a pár Berlinbe költözött.

Neukölln fantanelei diaszpórája Románia EU-csatlakozásával kezdett népesedni: először Volker romániai rokonsága érkezett a német fővárosba, majd a jobb élet reményében a falu számos tagja követte őket. A romák azonban eleinte nehezen tudtak munkavállalási engedélyt szerezni, s a hatóságok három hónap után haza akarták küldeni őket.

Volker az uniós és német munkaügyi- és jóléti törvények kiskapuinak kihasználásával segítette új rokonait. A roma bevándorlók abból az uniós szabályból húztak hasznot, amely szerint minden EU-állampolgárnak joga van szabadfoglalkozásúként dolgoznia a közösség bármely tagállamában. A romák ócskavas-kereskedőként jelentették be magukat, így jutottak letelepedési engedélyhez.

Mivel az ócskavas-üzletből nem tudták magukat fenntartani, a német törvények szerint jogosulttá váltak a munkanélküli-segély és egyéb, az alacsony bérű szabadfoglalkozásúaknak járó juttatások felvételére. A gyakran tíz vagy több gyermekes családok emellett a romániai húszszorosára rúgó családi pótlékot is kaptak. Volker lakást is talált a növekvő kolóniának: a Harzer utcában egy öreg bérház tulajával egyezett meg a romák elhelyezéséről, így a 7500 négyzetméteres épület vált a berlini Fantanelévé.

A ház lakói azonban eleinte úgy viselkedtek, mintha el se hagyták volna szülőfalujukat. Fürdőköpenyben járkáltak az utcán, sokan alagsori matracokon aludtak, s a szemét is gyűlni kezdett az épületben. A helyi sajtó hamar a “Neukölln szemetelő gyerekeinek” nevezte el a romákat, Volker pedig képtelen volt megbirkózni a bevándorlók problémáival.

2011 augusztusában azonban az épületet egy, a katolikus egyház tulajdonában lévő cég vette meg. “Ha a város nem biztosítja a megfelelő integrációt, közbe kell lépnünk” – indokolta a lépést Benjamin Marx, a projekt vezetője, akit a romák manapság már “faluvezetőként” tisztelnek. Marx 750 köbméter szemetet vitetett el, megjavíttatta a fűtési rendszert és kiirttatta az elszaporodott patkányokat is, a cég munkatársai pedig a mindennapos ügyes-bajos dolgokban is segítséget nyújtanak a romáknak.

Néhány hónapja Neukölln kerülete “roma helyzetjelentést” adott ki, amelyben az amúgy problémás környék dicséretre méltó kivételének nevezte a Harzer utcát. A jelentés szerint a romániai bevándorlók “bejelentik magukat a hatóságoknál, jobb oktatást akarnak gyermekeiknek és sikeresek akarnak lenni”. Marx Rainer Maria Woelki berlini bíborost is meghívta a házba, és Klaus Wowereit polgármester is meglátogatja majd a közösséget.

Az integráció azonban nem teljes siker. Számos romának gondot okoz a szabadabb nyugati élethez való alkalmazkodás, egyeseknek honvágyuk van, míg sokan nem értik, hogy a német kormány miért ad pénzt nekik. “Minden reggel, amikor felnyitom a szemem, arra gondolok, hogy mától nem kapok többet segélyt. Egyszer vége lesz” – mondta egy roma.

Eközben három évvel a kivándorlási hullám megindulása után Fantanele halálra ítélt településnek tűnik, legtöbb lakóját a kivándorlás foglalkoztatja. A faluban nincs csatornázás és közvilágítás, a helyi iskola télen több hétig zárva volt a fűtés meghibásodása miatt. Közel száz gyerek hagyta el Fantanelét, legtöbbjük ma már a Harzer utcai iskola diákja.

Fantanele templomában manapság Berlinbe települt rokonaikért és Angela Merkel német kancellárért imádkoznak. “Angela, te vagy Európa anyja. Isten áldja Angelát!” – mondta egy férfi az imaházban, mivel a német kormányfő szerinte elfogadja a romákat, “nem dobja ki őket, mint Nicolas Sarkozy” francia elnök.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.