(Fogyasztószerek: NEM) + (életstílus váltás: IGEN) = Biztonságos fogyás

A biztonságos fogyáshoz nem csodaszerekre, hanem komplex életmód váltásra van szükség – mutatták ki a szakemberek 132 korábbi tanulmány összegzése nyomán.

 

Thomas A. Wadden és munkatársai az igen változatos tanácsoktól duzzadó orvosi szakfolyóiratokból azokat a közleményeket emelték ki, amelyek tudományos módszerekkel vizsgálták a súlytöbblet leadásának technikáját. Ezek alapján kiderült, a hatékony eredményhez olyan életstílus változtatásra van szükség, amelyben azonos szerepet kap az étrend, a testmozgás és a magatartás módosítása – írták a szakemberek a Circulation szakfolyóirat márciusi számában.

Az étrendre vonatkozó rendszabályokkal kapcsolatban idézik azt a híres vizsgálatot, amelyben 811 fegyelmezett önkéntes két éven keresztül vállalta, hogy kövérségének megszüntetése céljából pontosan betartja a számára véletlenszerűen kisorsolt diétát. A négy fogyókúra mindegyike sokat reklámozott, amerikai étrend volt, egyikben kevés zsír sok fehérjével, a másikban sok fehérje kevés zsiradékkal és így tovább.

Az egyetlen egységes szempont az volt, hogy a résztvevőkkel személyre szólóan kiszámolták, hogy naponta 750 kalóriával kevesebbet egyenek az általuk megszokott étrendhez képest. Kérték, hogy hetenként legalább 90 percet mozogjanak, majd hetenként találkoztak tapasztalataik megbeszélése és egymás lelki erősítése végett.

Akik betartották a kalóriacsökkentést, azok valamennyien és egyformán fogytak, akármilyen – például Atkins, vagy Ornish – diétán voltak két esztendeig. Az eredmény kizárólag a kevesebb kalória megevésétől függött, a diéta összetétele nem számított.

Ugyanolyan fontosnak bizonyult a rendszeres mozgás. Egy másik vizsgálatban voltak, akik keményen diétáztak, mások gyötrésig sokat mozogtak, végül volt, aki ezt együtt tette, a negyedik csoport tagjai pedig semmivel nem törődtek. Nem nehéz kitalálni, hogy a diétázó és rendszeresen mozgó vizsgálati alanyok karcsúsodtak a legjobban.

Végül a magatartás olyan irányú módosítása, hogy az étrend és a mozgás folyamatosan egyensúlyban maradjon, a harmadik alapvető tényezője a súlycsökkenésnek. Erre a csoportos kezelés, az együttmozgás, a rendszeres telefonhívás, az okos telefonok megfelelő programozása, vagy írott lista betartása ma már igen sok lehetőséget kínál, csak élni kell velük.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.