Kereken 105 órát tölt és 30 programon vesz részt a pápa Németországban

Kereken 105 órát tölt Németországban, 3 püspökséget keres fel és 30 programot bonyolít le XVI. Benedek pápa a jövő heti látogatása alatt.

A “német pápa” – a korábbi Joseph Ratzinger bíboros – szeptember 22. és 25. között lesz Berlin, Türingia és a baden-württembergi Freiburg vendége. Beiktatása óta a mostani immár a harmadik németországi látogatása. Míg azonban a 2005-ös és 2006-os vizitek az egyházi protokoll szerint lelkipásztori látogatások voltak, a katolikus egyházfő – ezúttal először – hivatalos állami látogatást tesz szülőhazájában.

Keddi értesülések szerint a rendkívüli érdeklődéssel várt pápai vizit programja csaknem teljesen összeállt. XVI. Benedek az első nap Berlinben nem egészen 24 órát tölt. Külön találkozik Angela Merkel kancellárral, majd Christian Wulff államfővel, beszédet mond a Bundestagban, este pedig több mint 70 ezer hívő jelenlétében szentmisét mutat be a híres Olimpiai Stadionban.

Másnap már XVI. Benedek a türingiai Erfurtban a német evangélikus egyház képviselőivel találkozik, mégpedig abban a kolostorban, ahol 1505. és 1511. között a katolikus egyház egyes tanításaival szembeforduló reformátor, Luther Márton élt. Ebben az időben körvonalazódott a katolikus egyház későbbi szakadása, és ugyanezen a helyen most az egyházfő részvételével ökumenikus szertartást tartanak.

Még ugyanezen a napon XVI. Benedek helikopterrel az észak-türingiai Etzelsbach zarándokhelyre repül. Az ottani Zarándokok kápolnájában Mária-vesperást vezet, és beszéddel fordul a jelenlévőkhöz. Az esti imáságra a környékről mintegy 50 ezer hívőt várnak.

A vizit harmadik napján, szeptember 24-én, szombaton az egyházfő kora délelőtt Erfurtban mutat be szentmisét az ottani Dóm téren. Erfurtból Freiburgba utazik tovább, ahol a vendéglátó Robert Zollitsch bíboros, freiburgi érsek, a német katolikus püspöki konferencia elnöke fogadja. A városban az egyházfő külön találkozik előbb Winfried Kretschmann baden-württembergi miniszterelnökkel, aki a háború utáni Németország első zöld tartományi kormányfője és hívő katolikus. Külön találkozót tart XVI. Benedek Freiburgban Helmut Kohl volt kancellárral is. Este pedig fiatalokkal vesz részt imavirrasztáson.

A négynapos látogatás szeptember 25-én délelőtt nagyszabású szentmisével folytatódik. A misét XVI. Benedek a helyi repülőtéren mutatja be, és arra mintegy 100 ezer hívőt várnak, a többi között a szomszédos Franciaországból és Svájcból is. Délután a pápa a német szövetségi alkotmánybíróság tagjait fogadja, majd kora este a vizit egy, a katolikus hívekhez intézendő beszéddel zárul.

Comments Closed