Életrevaló pandák – A titokzatos vegetáriánusok rejtélyes világa

Az óriáspanda a világ egyik legismertebb állata, amelynek képével bármit el lehet adni az elektronikai termékektől a szénsavas italokig, a csokoládétól a kekszig, az édesgyökértől a cigarettáig, a természetvédelemről már nem is beszélve.

Félénk és visszahúzódó természetének köszönhetően azonban az óriáspanda az egyik legrejtélyesebb, legnehezebben kiismerhető élőlény. Miért eszik például bambuszt? Miért olyan keservesen szaporítható? És miként lehet az, hogy egy ilyen, első ránézésre üggyel-bajjal alkalmazkodó lény mégis sokáig képes volt fennmaradni?

Talán az első kérdésre a legbonyolultabb válaszolni: bizarr dolognak tűnik, hogy egy élőlény, amelynek az ősei húsevők voltak, csaknem teljesen vegetáriánus, és egy olyan kevéssé tápláló dolog a fő eledele, mint a bambusz. Ennek köszönhetően a nap felét evéssel kénytelen tölteni, hogy elég kalóriához jusson.

Objektíven szemlélve a dolgot azonban azt kell mondani, hogy a szívós növény, mivel egész évben rendelkezésre áll, és roppant elterjedt – legalábbis az volt, amíg az ember meg nem jelent a színen, méltán vált vonzó táplálékká. Az óriáspanda pedig igazán ért hozzá, hogy azt a kevés táperőt, amely a bambuszban van, megszerezze: a mellső mancsa kézelőcsontjából kialakult hatodik ujj lehetővé teszi számára, hogy a bambusz szárát megragadva letépje róla a leveleket, erős rágóizmainak és fogainak köszönhetően képes eljutni a kemény héj alatt rejtőző bélhez, a gyomrában tenyésző mikrobák pedig abban segítik, hogy amit megevett, azt meg is eméssze. Az utóbbiak annyira erősek, hogy japán tudósoknak a panda ürülékéből kinyert baktériumokkal sikerült majdnem teljesen eltüntetniük a konyhai hulladékot, amiért 2009-ben biológia kategóriában meg is kapták a bizarr kutatásokért járó IgNobel-díjat.


Csöppet sincs ellenükre a szex

Érdekes módon amikor genetikusok két évvel ezelőtt megállapították az óriáspanda teljes genómját, találtak egy hibás gént, amely miatt ezek az állatok valószínűleg nem érzik a hús ízét: ez lehet a magyarázata annak, hogy nem is nagyon keresik. Persze ha a lehetőség önmagát kínálja, az óriáspandák örömmel élnek vele. Kutatók, akik az első, az állatokkal kapcsolatos kiterjedt vizsgálatot végezték az 1980-as években, olyan ürüléket találtak, amelyben aranymajom szőrszálait, pézsmaszarvas szőrét, csontjait és patáját fedezték fel. A pandák genómja az összes olyan enzimet tartalmazza, amely a húsemésztéshez szükséges, és a húsevés területére tett ritka kirándulásoknak döntő szerepük van abban, hogy az óriáspanda hozzájut minden olyan fontos tápanyaghoz, amely hiányzik a bambuszból. A hús iránti vonzalom jól jött a kutatóknak is, akik kecskefejjel és disznócsonttal csaltak csapdába pandákat, hogy jeladó nyakörvet adjanak rájuk.

Általánosan elterjedt hit, hogy az óriáspandák szerelmi élete meglehetősen lanyha, ám egy, a kínai tudósok által az élőhelyükön végzett vizsgálat megmutatta, hogy igen jó a reprodukciós képességük.

Rossz hírük oka a szokatlan szaporodási rend, az a körülmény, hogy a nőstények évente csupán egy vagy két napig fogamzásképesek. Ebben a fontos időszakban azonban hímek és nőstények rendkívüli ügyességet árulnak el egymás megtalálásában, és miután az sikerült, egy csöppet sincs ellenükre a szex – annyira nem, hogy a vadon élő nőstények gyakorlatilag minden közösüléskor teherbe esnek. És bár a frissen született bocsok mindössze 100 gramm súlyúak – az újszülöttek súlyát a kifejlett egyedekéhez viszonyítva az összes nem erszényes emlős közül a pandák a legkisebbek -, az utódok túlnyomó zöme eléri a felnőtt kort.

A The Daily Telegraph brit lap riportja szerint mindez nem igazán meglepő, hiszen a pandák szaporodási stratégiája évmilliók óta remekül működik (sokkal régebben, mint ahogy az ember megjelent a Földön). A meglepő az, hogy ennek a sikernek a titka az óriáspandák szaglásában keresendő. Kiderült, hogy vizeletükkel szagüzeneteket hagynak egymásnak szanaszét az erdőben: a fákat mintegy hirdetőoszlopokként használják, amelyeken minden elhaladó üzenetet hagy, és azok átfedik, sokszor eltakarják egymást.

Egy ragyogó kísérletsorozat, amelyet az 1990-es évek végén Kínában, a Volong pandakutató központban végeztek fogságban tartott állatokkal, felfedte, hogy ezek az üzenetek nagyon sokat elárulnak gazdájukról, egyebek mellett a nemét, a korát, reprodukciós státusát, sőt talán még azt is jelzik, hogy milyen távolságban tartózkodik. A vizsgálat során értelmet nyertek a különböző testtartások – a guggolás, a lábemelés, a kizárólag a hím pandáknál megfigyelhető mellső mancson állás -, amelyeket az üzenetet hagyók felvettek a “művelet” közben. A kutatók megfigyelték, hogy az, hogy milyen magasságban van a szagnyom, fontos információt hordoz a szagot hagyó állat populáción belüli rangjáról. Minél magasabban van például egy hím medve “kézállásban” hátrahagyott jele, az állat feltehetően annál nagyobb és erősebb.

Ezernyi összetevő 
  

Miután kiderült, hogy mi a pandák egymás közti kommunikációjának legfőbb módja, a kutatók az állatok vizeletének és ürülékének molekuláris összetételét kezdték vizsgálni, és csaknem ezer különböző összetevőre bukkantak.

Kiderítették, hogy nemcsak a hímek és nőstények váladéka különbözik, hanem minden egyes egyednek saját szagjele van. A pandák testén szagfoltok tömege található. A fülükről kiderült például, hogy erős vizeletszagot áraszt, és feltételezhetően jeladóként működik, amelyről a légáramlatok felkapják és tovább viszik a szagot.

Fogságban tartott pandákkal végzett más kutatások kiderítették, hogy az állatok által kiadott hangok is jelzik gazdájuk nemét, korát és reproduktív státusát. A látásvizsgálatok pedig jelezték, hogy a pandák szeme körüli folt alakja is egyéni információkat hordoz, mi több, az állatok egy évig is képesek megjegyezni az egyes foltok közti apró különbségeket!

Ezek az eredmények különösen mély benyomást keltenek, ha figyelembe vesszük, hogy milyen rövid ideje tart a pandák kutatása. Először 1980-ban került sor például arra, hogy nemzetközi összefogással vizsgálják az állatokat természetes élőhelyükön. A Vadvédelmi Világalap (WWF) és Kína közös programja azután indult el, hogy a szervezet egymillió dollárért korszerű tenyésztelepet létesített.

Lenyűgöző kutatási eredmények 
  

A pandák és a komoly pénzek közti kapcsolat azóta is fennáll. Az 1980-as években Kína rövid távú kölcsönökért óriáspandákat küldött külföldi állatkertekbe. Jelenleg a legtöbb állatkert évi egymillió dollárt fizet pandapáronként, és az ázsiai ország a vadon élő állatok védelmére fordítja a pénzt.

Bár ezen a területen a kínai vidékfejlesztés előrehaladtával egyre komolyabb kihívásokkal kell számolni, vannak jelentős eredmények is. Kína 1998-ban általános fakivágási tilalmat vezetett be a természetes erdőkben, aminek köszönhetően a pandarezervátumok száma húszról hatvanra nőtt. Az UNESCO 2006-ban a világörökség részének ismerte el a Szecsuáni Óriáspanda Menedéket, amely egymillió hektáros erdős területen hét természetvédelmi körzetet és kilenc nemzeti parkot foglal magába. A világ pandapopulációjának csaknem 30 százaléka él ezen a vidéken.

A fogságban tartott pandák életében is alapvető változások következtek be az utóbbi években. A szaglásukról szerzett ismereteknek köszönhetően számuk jelentősen gyarapszik: az idén több mint 300 kis panda született, és ez valószínűleg elég a genetikai frissesség fenntartásához, anélkül, hogy újabb szabadon élő óriáspandát kellene befogni.

Korábban azt mondták, hogy az óriáspanda kihalásra ítélt, alkalmazkodni alig tudó állat, ám az utóbbi harminc év lenyűgöző kutatási eredményei magukért beszélnek. Egy szokatlan genetikájú, megjelenésű és viselkedésű állatot mutatnak, amely azonban sok szempontból kivételesen jó alkalmazkodó képességgel bír. Igaz, hogy életterének ember általi rombolása komoly következményekkel járt, de miután Kína nagyon határozottan elszánta magát “nemzeti kincse” megóvására, hosszú távú túlélésének esélyei valószínűleg ma sokkal jobbak, mint bármikor korábban az elmúlt 50 év során.