Váratlanul berendelték a bíróságra Strauss-Kahnt

A szexuális bűncselekménnyel megvádolt Dominique Strauss-Kahnnak péntek délelőtt meg kell jelennie az ügyében eljáró New York-i bíróságon.

Ez meglepetésnek számít, mert a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezérigazgatójának első bírósági meghallgatását eredetileg július 18-ra tűzték ki. Az ügyészek nem adtak magyarázatot arra, hogy Strauss-Kahnnak miért kell a tervezettnél korában megjelennie a bíróságon.

Strauss-Kahnt május közepén vették őrizetbe a New York-i John F. Kennedy repülőtéren, amikor az Air France egyik járatával Franciaországba készült repülni. Azzal gyanúsították, majd vádolták meg, hogy az amerikai nagyváros egyik előkelő szállodájában egy szobalányt szexuálisan zaklatott.

Őrizetbe vétele, majd előzetes letartóztatása nagy vihart kavart a nemzetközi pénzügyi és politikai életben. Strauss-Kahn azóta is hangoztatja ártatlanságát, de az őt ért vádak hatására lemondott az IMF vezérigazgatói posztjáról.

A bírósági beidézés bejelenése után a The New York Times azt írta, hogy megdőlhetnek a Strauss-Kahn ellen felhozott vádak. Lap igazságügyi illetékesektől értesült arról, hogy a 32 éves guineai szobalány vallomásában a nyomozók több valótlanságot fedeztek fel, így a Strauss-Kahnt vádoló nő szavahihetősége kétségbe vonható.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.