Átalakul a munka világa

Átalakul a munka világa jövőre: új közfoglalkoztatási rendszer lép életbe, az álláskeresési járadék eddigi maximálisan 270 napos folyósítási ideje 90 napra csökken, és az álláskeresési segély – amely eddig további 90 napig biztosított ellátást – megszűnik – derül ki az aktualizált konvergenciaprogramból, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium múlt pénteken küldött el az Európai Bizottságnak és az Európai Tanácsnak.

Az álláskereséssel összefüggő juttatások rendszerének átalakítása akár 400 ezer embert is embert érinthet. A konvergenciaprogramban a Széll Kálmán Terv alapján készült összesítés szerint a foglalkoztatással és munkaerőpiaccal kapcsolatos intézkedésekkel a kormány jövőre 195, 2013-ban pedig 213 milliárd forintot takaríthat meg.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legutóbbi, márciusra vonatkozó munkaerő-piaci adatai szerint álláskeresési járadékra több mint 133 ezren, álláskeresési segélyre pedig 73 ezren voltak jogosultak Magyarországon, és csaknem 194 ezren kaptak bérpótló juttatást.

(A foglalkoztatáshoz, munkanélküliséghez valamint a képzési rendszer fejlesztéséhez kapcsolódó pénzeszközöket egységesen kezelő Munkaerő-piaci Alapban a 2011-es költségvetés szerint 337,2 milliárd forint van. Ebből az összegből álláskeresési támogatásokra 134,8 milliárd forint irányoztak elő.)

Az álláskeresési járadék feltételrendszerének szigorításával jövőre és 2013-ban is egyaránt 42,9 milliárd forintot takarít meg az államháztartás.

2012-ben és 2013-ban évente 27,2 milliárd forint marad meg az álláskeresési segély megszüntetésével, és – ugyancsak évente – 41 milliárd a bérpótló juttatás rendszerének átalakításával. A bérpótló juttatást – amelynek havi összege az öregségi nyugdíj mindenkori minimuma, jelenleg 28.500 forint – jelenleg a közmunkaprogramban részt vevők vehetik igénybe arra az időre, amíg nem kapnak munkát közfoglalkoztatás keretében.

A kabinet tervei szerint a következő két évben összesen 81 milliárd forint spórolható meg azzal, hogy az aktív és szakképzési munkaerő-piaci eszközök egy részét hasonló célú európai uniós forrásokkal váltják ki.

A táppénz-folyósítás szabályozásának felülvizsgálatával már idén 3 milliárd forint takarítható meg, a következő két évben pedig 10-10 milliárd forint. A több jogcímen igénybe vehető szociális és családtámogatási transzferek összegének maximálása 2012-ben és a következő évben egyaránt 15 milliárddal kevesebb kiadást jelent a költségvetésnek. A tervek szerint nominálisan rögzítik a családtámogatási ellátásokat, az intézkedéssel jövőre 18, 2013-ban 36 milliárd forintot spórol a büdzsé.

Már előkészítés alatt áll a munkaügyi törvénycsomag, amelyet várhatóan az idei tavaszi ülésszakon fogad el az Országgyűlés – olvasható a konvergenciaprogramban.

A törvénycsomag egyrészt a munkajogi szabályok rugalmasabbá tétele érdekében tartalmaz javaslatokat. Ennek keretében a jelenlegi három hónap helyett hat hónapos próbaidőt is el lehetne rendelni.

Véglegesítenék azt a jelenlegi – a válság miatt eredetileg ideiglenesen bevezetett – szabályt is, amely szerint a rendes munkaidő mértékének (megrendelések hiánya miatti) átmeneti csökkentése miatt fel nem használt munkaórák hosszabb időre átcsoportosíthatók oly módon, hogy később a munkavállalók heti 44 órát is dolgozhatnak, heti 40 órára járó bérért.

A tervek között szerepel többek között az is, hogy a munkáltató fontos gazdasági érdeke esetén is kettőnél több részletben lehessen kiadni a szabadságot, valamint, hogy – a munkavállaló beleegyezése esetén – a szabadságot részben pénzben is meg lehetne váltani GYES-ről való visszatéréskor. Előírnák azt is, hogy a munkavállaló a huzamosabb időn át tartó, gyermek gondozása, ápolása céljára kapott fizetés nélküli szabadságáról való visszatérését megfelelő idővel (30-60 nap) korábban a munkáltató tudomására hozza.

Ezenkívül a munkáltató egyoldalú döntése alapján lehetővé tennék, hogy ne pótlékkal, hanem szabadidővel honorálják a rendkívüli munkavégzést.

A kormány tervezi az egyszerűsített foglalkoztatás további könnyítését is, így ez a foglalkoztatási forma könnyebben hozzáférhető válik a mezőgazdasági termelők által egyes munkafolyamatok – például csomagolás – végzésére létrehozott szövetkezések számára. Pontosítják a mezőgazdasági idénymunka értelmező rendelkezését. Változás lesz az is, hogy az adminisztrációcsökkentés érdekében a munkavégzés megkezdéséig a szerződés munkavállaló kérésére történő írásba foglalása csak az alapvető kérdésekre (felek neve, elvégzendő munka, bér) terjed ki, az egyéb azonosítókkal kapcsolatos rovatok a nap végéig is kitölthetők lesznek.

Átalakul 2012 januárjától a közfoglalkoztatás rendszere is. A három szintű modell országos szinten megvalósuló elemei sok ember munkáját igénylő beruházásokat segítenek, mint például gátak, víztárolók építését, belvízelvezető csatornák kialakítását és karbantartását. A helyi, térségi szinten megvalósuló programok továbbra is az önkormányzati (helyi, kisebbségi), egyházi, illetve civil szervezet által történő rövid időtartamú közfoglalkoztatást fogják támogatni – olvasható a konvergenciaprogramban. Hozzáfűzik: a harmadik szinten megvalósuló közfoglalkoztatás koncepciójának kidolgozása folyamatban van.

A munkanélküliséghez kapcsolódó ellátások átalakításával, a szociális támogatások maximalizálásával és a rokkantsági ellátás-jogosultságok felülvizsgálatával a közfoglalkoztatásban résztvevők létszámának növekedése várható, így az érintett személyek szociális jellegű ellátás helyett munkajövedelmet kaphatnak – összegez a minisztérium a dokumentumban.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.