Líbia: A Kadhafi-erők harckocsijai még Miszráta központjában vannak

A nyugati koalíció légicsapásai eltalálták szerda éjjel a líbiai kormányerők több harckocsiját a nyugati Miszráta város külterületén, de egy helyi lakos elmondása szerint a városközpontban még ott vannak a hadsereg harckocsijai, s azokat nem érte eddig találat.

A nyugati koalíció légiereje már a negyedik éjszaka bombázott csütörtökre virradóan Líbiában, de egyelőre nem tudott gátat vetni annak, hogy a Moammer Kadhafi líbiai vezetőhöz hű erők páncélosai lőjék a felkelők kezén lévő városokat.

A Kadhafihoz hű erők szerdán megszerezték az ellenőrzést Miszráta kikötője fölött, elvágva több ezer egyiptomi és fekete-afrikai vendégmunkás menekülési útját, akik tengeri úton próbálták elhagyni az országot – mondta az idézett lakos csütörtökön telefonon a Reuters brit hírügynökségnek. A genfi központú Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) szerint még mindig 800 ezer külföldi tartózkodik az észak-afrikai országban.

A kormányerők harckocsijai az éj leple alatt tértek vissza Miszráta belterületeire, s támadásaikat felújítva lőtték a város fő kórházának a környékét – közölték helybéliek és lázadók. “A helyzet nagyon súlyos” – mondta telefonon egy orvos, majd megszakadt a kapcsolat.

A Tripolitól, a fővárostól délnyugatra lévő, szintén a lázadók ellenőrizte Zentenben helyi beszámolók szerint Kadhafi csapatai erősítést kapnak. A keleti országrészből pedig olyan hírek érkeznek, hogy a lázadó erők még mindig csak a környékén vannak Adzsdábíjának, amelyet több mint három napja próbálnak visszafoglalni.

Alain Juppé francia külügyminiszter egy rádiónyilatkozatban úgy vélte: a nemzetközi koalíció légicsapásai Líbiában Kadhafi erői ellen nem fognak hónapokig tartani. “Folytatni fogjuk a légicsapásokat … kizárólag katonai célpontjaink vannak, semmi más” – hangsúlyozta a francia diplomácia irányítója, hozzáfűzve: “Szorul a hurok, Kadhafi offenzívája leállt. Ebből a szempontból elmondhatjuk, hogy az első sikert elértük”. Arra kérdésre, hogy még mennyi ideig fognak tartani a hadműveletek, a francia külügyminiszter elmondta: még nem tudja pontosan, de egészen addig, ameddig sikerül Kadhafi erőit semlegesíteni. “Hosszú lehet, de nem akarjuk elhúzni … Ez nem Afganisztán vagy Irak” – hangsúlyozta.

Az amerikai kongresszus részéről mind a demokrata, mind a republikánus oldalról többen bírálták az elnököt, amiért nem kérte ki a törvényhozás jóváhagyását a Líbia elleni légi háború elrendelése előtt. A latin-amerikai körútjáról hazatérő Barack Obamának John Boehner, a képviselőház elnöke szerint egy sor kényes kérdésre kell választ adnia.

Obama demokrata pártjának liberális szárnya élesen bírálja az elnököt, amiért a líbiai légicsapások elrendelésével egy harmadik frontot nyitott az iszlám világban, miközben még nem sikerült kivonnia az amerikai erőket sem Afganisztánból, sem pedig Irakból, ahová azok 2001-ben, illetve 2003-ban vonultak be. A bírálóknak ez a csoportja nem hiszi, hogy Amerika rövid ideig marad lekötve Líbiában.

Terrorcselekmények veszélyére figyelmeztette a NATO-tagállamokat a brit elhárítás (MI5) a líbiai hadműveletek kapcsán. Egybehangzó csütörtöki brit lapértesülések szerint az MI5 Nagy-Britanniában élő líbiaiak egymás közötti kommunikációjának megfigyeléséből jutott arra a következtetésre, hogy a Kadhafi-rezsim rejtőzködő ügynökei merényleteket tervezhetnek a nemzetközi katonai beavatkozás bosszúja gyanánt.

A Daily Mirror című baloldali brit napilapnak a biztonsági szolgálatok egy név nélkül idézett illetékese azt mondta, hogy senki nem tudja, hány líbiai ügynök tevékenykedik Nagy-Britanniában, ám Kadhafi líbiai vezető “mindig is hatalmas terrorexportőr volt”. A forrás szerint Kadhafi – miután most “sarokba szorították” – “ismét régi módszereihez folyamodhat” terrorcsoportok újbóli támogatásával.

Szigorúbb nemzetközi szankciókat sürgetett Líbiával szemben csütörtöki kormánynyilatkozatában a német kancellár. A Bundestag előtt elhangzott, az Európai Unió állam- és kormányfőinek küszöbönálló csúcsértekezlete elé időzített állásfoglalásában Angela Merkel hangsúlyozta, hogy Brüsszelben az eddiginél keményebb gazdasági szankciókra kíván javaslatot tenni. Ennek kapcsán a kancellár teljes olajszállítási embargót és szigorú kereskedelmi korlátozásokat követelt Tripolival szemben.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.