Szíria: Tüntetők közé lőttek – sok halott

Szíriában szokatlanul nagy kormányellenes tüntetések voltak péntek este több városban. A rendőrség erőszakkal oszlatta fel a demonstrációkat, az összecsapásokban legalább öt ember meghalt – jelentették ellenzéki források.

A Damaszkusztól 120 kilométerrel délre fekvő Deraa városában “a rendfenntartók éles lőszert használtak a tüntetők ellen” – mondta egy tudósítónak telefonon egy Cipruson élő szíriai emberjogi aktivista, aki kérte neve elhallgatását. Több száz tüntető megsebesült. A biztonsági erők sokakat őrizetbe vettek, és ismeretlen helyre vittek – tette hozzá.

Egy ismert ellenzéki aktivista, Mázen Darvis, Damaszkuszból úgy nyilatkozott egy másik hírügynökségnek, hogy legalább öt embert lőttek le a biztonságiak az összecsapásokban. Pénteken több városban tartottak tüntetést, például a fővárosban, Damaszkuszban is, de csak a deraai demonstrációnak voltak halálos áldozatai – tette hozzá Darvis.

Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára “elfogadhatatlannak” nyilvánította a békés tüntetők ellen alkalmazott erőszakot, és aggodalmát fejezte ki az események miatt, az Egyesült Államok pedig határozottan elítélte a rendőrség fellépését.

A szunnita többségű Szíriában, amelyet az alavita kisebbség irányít kemény kézzel, az ellenzék elnyomása hosszú történelemre tekint vissza. 1982-ben például az akkori elnök, Hafez Asszad több ezer fundamentalista muszlim felkelőt megöletett Hama városában.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.