Járai Zsigmond: az MNB bérgazdálkodása nem felel meg az elvárható gondos magatartásnak

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyelő bizottsága megállapította, hogy a jegybank bérgazdálkodása nem felel meg a nemzetközi gyakorlat szerint a nemzeti bankoktól elvárható gondos és körültekintő magatartásnak – mondta Járai Zsigmond, az MNB felügyelő bizottságának elnöke. Járai elmondta: az fb egyebek között a bérgazdálkodási kérdésekkel foglalkozott.

A testület megállapította, hogy az MNB-ben a jövedelmek irreálisan magasak, elsősorban a vezetőké, akiknek átlagjövedelme eléri az évi 22 millió forintot, és így lényegesen meghaladják a kereskedelmi bankok hasonló jövedelem színvonalát, egyúttal több mint kétszer nagyobbak az államigazgatásban dolgozók jövedelménél.

Az MNB az elmúlt két évben annak ellenére növelte a béreket, hogy a piaci bérek a válság időszakában csökkentek. Járai Zsigmond kifejtette: az MNB nem alkalmazza azt a társadalmi elvárást, hogy az adófizetők pénzéből gazdálkodó szervezeteknél ne legyen havi 2 millió forintnál nagyobb fizetés, így évi 55 millió forintos jövedelem is előfordul.

Járai Zsigmond aláhúzta: a felügyelő bizottság javasolja, hogy a jövedelmeket a jelenleginél alacsonyabban, a nemzetközi gyakorlat szerint a kereskedelmi bankok átlagánál állapítsák meg, a társadalmi elvárások alapján alkalmazzák a havi 2 millió forintos jövedelmi korlátot és a vezetők részére kifizetett prémium mértékét jelentősen csökkentsék a jelenlegi 88 százalékos maximális érték helyett az éves jövedelem 25 százalékára.

Az fb elnöke arról is szólt, hogy a felügyelő bizottság áttekintette az MNB által kommunikációs ügynökségi szolgáltatásokra kiírt maximálisan 427 millió forint + áfa értékű közbeszerzési eljárást és nem találta meggyőzőnek a beszerzés szükségességéről és a lebonyolítás jogszerűségéről adott tájékoztatást. A vizsgálatot tovább folytatja a testület.

Járai Zsigmond kifejtette: felmerülhetett egy kommunikációs tanácsadó szerződéssel kapcsolatban a “színlelt szerződés” gyanúja, ezért az fb áttekintette a konkrét munkaszerződést és annak teljesítését. Kétségesnek tartja a megállapodásban előírt feladatok teljesítését, ezért felmerült, hogy az elvégzett feladatok nem állnak megfelelő arányban a tanácsadó éves szinten 21,5 millió forintos jövedelmével.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.