Elhunyt Annie Girardot

Elhunyt Annie Girardot francia színésznő; az 1960-1980-as évek francia filmművészetének meghatározó és rendkívül népszerű alakja hétfőn 79 éves korában egy párizsi kórházban halt meg. Annie Girardot hosszú évek óta Alzheimer-kórban szenvedett, a család 2006-ban hozta nyilvánosságra, hogy beteg. A művésznő a kór elleni küzdelem jelképévé vált, miután elvállalta, hogy szerepeljen Nicolas Beaulieu rendező Ainsi va la vie (Így múlik el az élet) című dokumentumfilmjében. Annie Girardot háromszor kapta meg a francia filmvilág Oscar-díjaként emlegetett César-díjat, először 1977-ben, majd hosszú szünet után 1996-ban és 2001-ben.

Békésen távozott, anyám és én mellette voltunk” – tudatta unokája, Lola Vogel.

A franciák egyik kedvence 1931. október 25-én született Párizsban, a filmvásznon 1955-ben a Treize á table (Tizenhárman az asztalnál) című filmmel mutatkozott be. Öt évvel később szerepelt a Rocco és fivérei című klasszikusban, pályafutása igazán az 1960-as években vett lendületet. Játszott az Élni az életért című drámában, de láthatta a közönség a Dillinger halott című filmben is. Krimikben és vígjátékokban szintén nagy sikert aratott, A szoknyás zsaru, valamint az Ellopták a Jupiter fenekét című alkotásban Phillippe Noiret oldalán hódította meg a nézőket.

Férje Renato Salvatori olasz színész volt, akivel még a Rocco és fivérei forgatásán ismerkedett meg. Később különváltak, kapcsolatukból egy lány született.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.