Megtartották az első oktatási kerekasztal beszélgetést Budaörsön

(Budaörs, 2022. november 25. – Budaörsi Infó) 2022. november 24-én oktatási kerekasztal beszélgetést tartottak a Városháza dísztermében. Megtudtuk, hogy összesen kilenc hasonlót terveznek.

 

 

Budaörsi iskolák vezetői, dolgozói és diákjai is képviseltették magukat. Mindezek mellett jelen voltak szülők és a média munkatársai is.

A moderátor szerepét Máthé Barbara látta el. A jelenlévőket elsőként Tollner József és Szilágyi Kitty köszöntötte. Megköszönték a jelenlévőknek, hogy eljöttek, és hogy részt vesznek az alkotó munkában.

A találkozások célja, hogy konstruktív javaslatok segítségével előremutató megoldásoknak tudjanak hangot adni úgy, hogy minden érintettnek lehetőséget biztosítanak a felszólalásra.

A szervezők korábbi sajtótájékoztajukon elmondták, hogy meggyőződésük, hogy időszerű, és nagyon indokolt lenne, ha az iskolák, óvodák minden szereplőjének képviselői összeülnének, hogy kezdődhessen végre párbeszéd arról, hogy ki mit vár a XXI. százai magyar oktatástól, neveléstől.

 

Tollner József a Budaörsi Infónak elmondta, hogy összesen 9 alkalmat terveznek, de ez attól függ, hogy hogyan döntenek a programon résztvevők.

 

 

oktatasikerekasztal202211 (23)

 

Képviseltette magát a helyszínen a Herman Ottó Általános Iskola, a Kamaraerdei Óvoda, az Illyés Gyula Gimnázium, az 1. Számú Általános Iskola, a Budaörsi Tanoda, a Bleyer Jakab Általános Iskola, a Csillagfürt Óvoda, a Holdfény utcai Óvoda, a Mákszem Óvoda, a Vackor Óvoda, a Kincskereső Óvoda, a Rózsa utcai Óvoda, a Kesjár Csaba Általános Iskola, a Szakszolgálat, A Pagony Óvoda és jelen volt a Szent Benedek Iskola igazgatója is.

 

 

oktatasikerekasztal202211 (28)

 

A jelenlévőket öt csapatra osztották és elkezdték csapatonként a diskurzust arról, hogy hogyan lehetne javítani az oktatás helyzetét.

 

A csapatoknak a következő témakörökre kellett megoldásokat javasolni: 

Érdemi és nyilvános párbeszédet az oktatás megnyilvánulásáról. – Mi legyen a diskurzus eredménye?

Mi kell ahhoz, hogy érdemi és nyilvános legyen? – A folyamat leírása.

Hogyan működjenek a folyamatban résztvevők egymással? – Csapatmunka.

 

 

oktatasikerekasztal202211 (4)

 

oktatasikerekasztal202211 (5)

 

oktatasikerekasztal202211 (3)

 

Miután a csapatok átbeszélték a témaköröket rengeteg javaslat született. Ezekből szemezgettünk néhányat:

– Szeretnék, ha konstruktív vita alakulna ki.

– Szeretnék, ha születne megállapodást a diskurzusok végén.

– Fontos, hogy az oktatás ügyéhez csak szakmai úton lehet hozzányúlni.

 

 

oktatasikerekasztal202211 (29)

 

oktatasikerekasztal202211 (6)

 

A második csapat kifejtette, hogy:

– Országos megoldásra lenne szükség.

– Ezzel a közösséggel a példamutatásra kell a legnagyobb hangsúlyt fektetni.

– Szeretnék megfogalmazni a problémákat.

– Szeretnék, hogy helybeliek döntsenek helyi ügyekben.

 

 

oktatasikerekasztal202211 (7)

 

A harmadik csapat hozzátette, hogy: 

– Szerintük négy hete kellene megszervezni ezeket a találkozókat.

– Fontos, hogy mindenki jelen legyen: szülő, diák, tanár, stb.

– Szeretnék, ha egy adott témánál lenne szakértő is.

– Fontos, hogy kitartóak legyenek.

– Attól, hogy jön a Karácsony, a munka nem áll meg.

 

 

oktatasikerekasztal202211 (8)

 

A negyedik csapat kifejtette, hogy:

– Az intézmények között jól működik már most is a kommunikáció.

– Havonta szeretnék, ha megismételnék ezt a találkozót.

– Fontos a diákok bevonása is.

– A szociális média megkerülhetetlen.

– Szüksége lenne egy oktatás infóra, amiről például a közmédia is tudósíthatna.

 

 

oktatasikerekasztal202211 (9)

 

Az ötödik csapat elmondta, hogy fontos, hogy:

– Legyen elkötelezett a csapat.

– Az emberek legyenek érzékenyek a problémákra.

– Fontos a hitelesség.

– Fontos a csapatjátékos attitűd.

– A vélemények megismerésére nagy hangsúlyt kell fektetni.

– Munkacsoportokat kell létrehozni.

 

 

oktatasikerekasztal202211 (10)

 

A hatodik csapat véleménye zárta ez első oktatási kerekasztal beszélgetést:

– Ők azt gondolták fontosnak, hogy bármikor lehessen csatlakozni ehhez a kezdeményezéshez.

– A tagok legyenek elkötelezettek az oktatás és a változás iránt.

– Fontos a kellő tisztelet.

– Kérdések eldöntésekor lehessen nyílt és titkos szavazást is választani.

 

 

oktatasikerekasztal202211 (11)

 

Hogy mikor a következő oktatási kerekasztal még pontosan nem lehet tudni, de a szervezők elmondása szerint hamarosan kiderül, mint ahogy az is, hogy mi lesz a következő téma.

 

 

oktatasikerekasztal202211 (21)

 

oktatasikerekasztal202211 (20)

 

oktatasikerekasztal202211 (19)

 

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.