Megújult a Budaörsi Tűzoltóság épülete – Nézzék meg milyen lett! (képek)

(Budaörs, 2017. augusztus 26. – Budaörsi Infó) Folytatódik a budaörsi tűzoltóság felújítása, olvashatták májusi cikkünkben. Akkor arról írtunk, hogy a munkálatok a nyár folyamán befejeződnek. Így is lett, hisz a mai napon ünnepélyes keretek között az Idesüss Budaörs Napja rendezvény keretében átadták a laktanyát.

 

 

2015. január 22-én írtunk először a felújításokkal kapcsolatban.

Petró Tibor, a Budaörsi Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke a Budaörsi Infónak akkor elmondta, hogy 2004-ben zajlott a Budaörsi Tűzoltóság felújításának első üteme, ugyanakkor a 2. ütem megvalósulása költségvetési keret hiánya miatt 2005 óta várat magára.

A mai naptól viszont a munkálatok eredményeként az épület északi szárnyában is méltó elhelyezést nyernek a budaörsi tűzoltók.

 

felujitas_tuzoltosag_17_08 (1)

 

A Dózsa György utcai tűzoltó laktanya déli épületrészét, amely a 19. század végén, 20. század elején épült, felújította az önkormányzat. Itt helyezkedik el a három gépjárműfecskendőnek kialakított szerállás és a hozzá kapcsolódó szociális illetve ügyeleti helyiségek. Az északi szárny azonban elavult állapotban maradt, fa födémje, fedélszéke és fedése is cserére szorult.

 

felujitas_tuzoltosag_17_08 (17)

 

A felújítás során megerősítették az északi épületrész falazatait, amelyeket vasbeton pillérekkel támasztottak meg annak érdekében, hogy a már felújított épületrésszel azonos belmagasságú és járószintű, új vasbeton födém kerülhessen rájuk.

A födémre új fa fedélszék készült, amelynek hajlásszöge megegyezik a szerállás feletti déli szárnyéval. Így a laktanyaépület egységes megjelenésűvé vált, azonos ereszvonallal.

A felújított épületrész nyílászáróit új, hőszigetelt üvegezésű nyílászárókra cserélték. Emellett a teljes épülethomlokzat utólagos hőszigetelést kapott, így egy impozáns, Budaörshöz és a tűzoltóinkhoz méltó épülettel gazdagodott városunk.

 

felujitas_tuzoltosag_17_08 (3)

felujitas_tuzoltosag_17_08 (8)

felujitas_tuzoltosag_17_08 (13)

 

Hodut János a Tűzoltó Egyesület parancsnoka a Budaörsi Infónak elmondta, hogy a felújítás még nem ért véget. A felső szinten szeretnének létrehozni egy olyan termet, amely alkalmas az oktatásra is.

 

felujitas_tuzoltosag_17_08 (14)

Itt szeretnének majd a későbbiekben oktatásokat szervezni

 

felujitas_tuzoltosag_17_08 (15)

Parancsnoki iroda

 

felujitas_tuzoltosag_17_08 (9)

felujitas_tuzoltosag_17_08 (10)

felujitas_tuzoltosag_17_08 (11)

 

A modern felszerelt konyha mellett egy szerelő helység is kialakításra került.

 

felujitas_tuzoltosag_17_08 (5)

felujitas_tuzoltosag_17_08 (4)

felujitas_tuzoltosag_17_08 (7)

 

Hamarosan egy részletesebb összefoglalót is olvashatnak hírportálunkon az átadó ünnepséggel és az új épülettel kapcsolatban.

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.