Bombariadó egy budaörsi bevásárlóközpontban

(Budaörs, 2016. február 20. – Budaörsi Infó) 2016. február 20-án 18:30 körül a biztonsági őrök felszólították a vásárlókat, hogy ne menjenek be az áruházba. Az emberek persze értetlenül néztek rájuk, mert senki nem mondta el, hogy szombat este miért nem intézhetik a megszokott rend szerint a nagybevásárlást.

 

A budaörsi Auchanból sokan dühösen távoztak ma este. A biztonsági őrök elmondása szerint bombariadó volt, ezért mindenkinek el kell hagynia az épületet.

Az emberek nem igazán zavartatták magukat és várták hátha megoldódik ez a probléma magától, viszont a bejáratnál álló rendőrök és a biztonsági őrök senkit sem engedtek már be az üzletbe, viszont akik még bent voltak azoknak megengedték, hogy kifizessék a kosarukban lévő árut.

A bevásárló soron lévő üzletek is egymás után zártak be, majd pedig a dolgozók is az utcára vonultak.

A rendőrség lezárta az beváráslóközpont felé vezető utat.

A vásárlókat a helyszínen úgy tájékoztatták, hogy a mai napon már nem lesz nyitva az üzlet.

Hivatalos tájékoztatást még nem kaptunk az üggyel kapcsolatban, amint megérkezik megosztjuk önökkel.

2016. február 10-én szerdán a budaörsi Tescóban volt bombariadó. A rendőrök akkor kiürítették az épületet, de szerencsére nem találtak semmit.

 

bombariado_auchan5

bombariado_auchan4

bombariado_auchan3

bombariado_auchan2

 

(Budaörsi Infó)

 

 

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.