Boksz Akadémia indult Böjte atya gyerekeinek Déván budaörsi kezdeményezésre

(Budaörs, 2015. április 15. – Budaörsi Infó) 2015. február 3-án budaörsi kezdeményezésre megalakult a Szent Ferenc Boksz Akadémia Déván. Simon V. László, Szikora István alias Bunyós Pityu és egy skandináv profi bajnok, Molnár László összefogtak, és saját költségükre bokszkesztyűket, bokszzsákokat és foggumikat vittek a Déván élő árva gyerekek számára, és megkezdték az oktatásukat is.

 

 

Simon V. Lászlóról már olvashattak korábban  a Budaörsi Infó hasábjain és internetes portálunkon is. Akkor két új könyvéről számoltunk be, a Bodicsek – Ellenszélben és az id. Rubik a Nagy Magyar Aviátorról.  Ezt követően pedig arról olvashattak, hogy egy nemzetközi jótékonysági est díszvendégeként meghívást kapott Ferenc József császár palotájába, ahol volt szerencséje találkozni Böjte Csaba atyával is. A gondolat, hogy valami értékes dolgot hozzanak létre itt vetődött fel először. Később Böjte atya Simon V. Lászlóhoz Budaörsre látogatott, amikor egyeztették a részleteket, és így indult el a Szent Ferenc Boksz Akadémia.

 

simon_laszlo113

Simon V. László és Böjte atya

 

szent_ferenc_boksz_akademia_deva

Az embléma

 

Simon V. Lászlót elmondása szerint a véletlen vezette az élsport világából az írás felé, azonban nem állt meg a szavaknál, hanem úgy döntött, hogy a tettek mezejére lép és néhány barátjával összefogott, hogy létrehozzon az árvák számára egy úgynevezett Boksz Akadémiát, aminek a keretei között szeretné megtanítani nekik, hogy sosem szabad feladni, hogy bármilyen hátrányos helyzetből is indul az ember, küzdelemmel és kitartással bármi elérhető!

 

bunyos_pityu_simon_v

Bunyós Pityu, Simon V. László és az egyik tehetséges kis bokszoló

 

„A budaörsi boksztermemből leakasztottam 5 boksz-zsákot, összeszedtem néhány edzőcipőt és melegítőket. A fiam Márió, pedig 10 zsák használt sportfelszerelést gyűjtött össze a barátai segítségével. Felajánlásként érkezett még 50-60 db. póló és baseball sapka. A ruhákon és a sporteszközökön kívül déligyümölcsöket is kaptunk helyi vállalkozóktól.

Bakos Józsi Ving Tsung Európa bajnok bokszfelszerelést ajánlott fel és Böjte atya is az ügy mellé állt!”

 

szent_ferenc_boksz_akademia_legkisebb_tanitvany_deva

Molnár László és a Szent Ferenc Boksz Akadémia legkisebb tanítványa Déván

 

Simon V. László a Budaörsi Infónak elmondta, hogy kitörő örömmel és lelkesedéssel fogadták a dévai gyerekek, a kicsiktől a nagyobbakig, az ötletet és az új lehetőséget!

 

Milyen sűrűn tartotok kint edzéseket?

„Három hetente tartunk kint edzéseket a gyerekeknek és előadásokat a nevelőknek. Szeretnénk, ha a mi példánkból tudnának erőt meríteni, hisz akármilyen mélyről is jön az ember, ha küzd, akkor akár a világ tetejére is elérhet.”

Az Akadémia tanulói elnyerhetik a vándorserleget is minden hónapban, amit a hónap bajnoka kap meg. A Szent Ferenc Boksz Akadémia szívesen fogadja a tehetséges árva gyerekeket a világ minden tájáról!

A egyik nevelő, Nitu Dorin román es Balkán bajnok foglalkozik nap mint nap a gyerekekkel az alapító és segítőinek edzéstervei szerint!

 

A boksz-tanítványok 2015. május 30-án Marosillyén mutatkoznak majd be először, ahol közel 3000 gyerek egésznapos vidám összejövetelen vesz részt! A Boksz Gálán magyar híres bokszolók is tartanak majd bemutatót.

 

aprilis_honap_bajnoka2

Április hónap bajnoka

 

 

Milyen programokat terveztek még megvalósítani?

„Egy nagy adománygyűjtő futó-váltót terveznek Déva–Budapest között, ahol valószínűleg több olimpiai és világbajnok is fut majd. Jómagam, Bunyós Pityu és Farkas Bertalan űrhajós is vállal majd egy-egy távot.

De folyamatosan szervezünk más programokat mi is, és ezek kapcsán érkeznek felajánlások is. Például Hende Csaba honvédelmi miniszter idén júniusra meghívott 40 árva gyereket egy hét nyaralásra a Balatonra.

Ott fogunk majd toborzó, edzőtábort is tartani, oda magyarországi árva gyerekek is jelentkezhetnek. Farkas Bertalan űrhajós is többször tart majd előadást a kicsiknek.

Úgy gondolom, hogy a mi életutunk is bizonyítja nekik azt, hogy ha nagyon akarják, bármi lehet belőlük! A jelszavunk: NINCS LEHETETLEN, CSAK TEHETETLEN!

Tervezzük, hogy majd egy dokumentumfilmet is forgatunk a programjainkról, hisz ilyen kezdeményezés meg nem volt a világon.

Mindezek mellett még nyáron, a legjobb három kis bunyóst a dévai Akadémiáról meghívom a boksztermembe Budaörsre, ahol egy egyhetes mesterkurzuson vehetnek majd részt.”

 

simon_v_gyerekek

A Szent Ferenc Boksz Akadémia első csapata – Déva

 

A program megvalósításában tevékenyen részt vesz Bunyós Pityu, azaz Szikora István olimpikon, hatszoros nehézsúlyú magyar bajnok, Molnár László, nehézsúlyú Skandináv bajnok, Simon V. László, „Magyarország örökös bajnoka hokiban és bokszban”, Hartmayer János, Miskolczi Ferenc és Böjte Csaba atya, aki talán az első a világon, aki ilyen lehetőséget is biztosít az árváknak.

 

AMOR-FORTIUM-gyujtes-1500x2100

 

Aki szeretné támogatni bármilyen formában ezt a nemes ügyet, az jelezheti szándékát a sifu13@gmail.com e-mail címen!

 

Sok sikert kívánunk az Akadémia sikeres működtetéséhez és a résztvevő gyerekeknek minél több sikerélményt!

 

(Budaörsi Infó)

 

 

 

facebook:

1 Komment

  1. […] 2015. május 22. – Budaörsi Infó) Hírportálunkon már korábban is olvashattak Böjte atyáról és tevékenységéről. Most ismét egy jótékony akcióban vesz részt. […]

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.