Selmeczi: tárgyalnak a bankszövetséggel az ingyenes készpénzfelvétel számának növeléséről

Tárgyalások folynak a bankszövetséggel a havi ingyenes készpénzfelvétel számának növeléséről, ha ezek nem vezetnek eredményre a parlament üléséig, akkor a Fidesz-KDNP frakció fog dönteni és törvényt alkotni a kérdésről – közölte Selmeczi Gabriella keddi budapesti sajtótájékoztatón.

 

A nagyobbik kormánypárt szóvivője megerősítette, hogy a Fidesz-KDNP előző heti frakcióülésén szóba került, vannak olyan, elsősorban vidéki bankautomaták, amelyekből egyszerre csak 50 ezer forintot lehet kivenni. Ez egyértelműen annak a jele, hogy a bankok próbálnak trükközni – állapította meg, hozzátéve, innen is üzenik a bankoknak, hogy nem érdemes.

Jelezte, tárgyalnak a bankszövetséggel arról, hogy egy hónapban többször is lehessen felvenni ingyenesen készpénzt az automatákból. Ha a parlament ülésszakáig – február 13-ig – nem sikerül megegyezni, akkor a Fidesz-KDNP  frakció dönteni fog ebben a kérdésben – közölte.

Selmeczi Gabriella leszögezte, nem engedik meg, hogy a bankok kijátsszák a szabályokat és azt a szándékukat, hogy mindenkinek alapjoga havi 150 ezer forintig ingyenesen hozzájutni a pénzéhez.

Mesterházy Attila hétvégi kongresszusi beszéde alatt elhangzott bekiabálásra és arra, hogy az MSZP elnöke nem kíván bocsánatot kérni, azt mondta, figyelmébe ajánlja Tóbiás József szocialista politikus nyilatkozatát, aki arról beszélt, hogy a szocialista pártelnök “nem a köteles beszólásra reagált”. Tóbiás József tehát hallotta, hogy volt “köteles beszólás” és az MSZP ott ülő politikusai és pártelnöke nem utasította ezt vissza. A Fidesz a mai napig várja Mesterházy Attila bocsánatkérését, ha ezt nem teszi meg, akkor nem tekinthető komoly vezetőnek – hangzott el.

Kérdésre arról, hogy előző héten Vona Gábor,  a Jobbik elnöke miniszterelnök-jelölti vitára hívta Orbán Viktort és Mesterházy Attilát, azt mondta, hivatalosan február 15-én kezdődik a kampány, erre a kérdésre kampányidőszakban kell visszatérni. “Nem kell ezt elkapkodni” – fogalmazott.

Arra a felvetésre, hogy Felcsútnál valóban repülőtér létesül-e, úgy reagált “ez a hír egy egyszerű hazugság, a tények szánalmas meghamisítása”. Mint elmondta: a felcsúti önkormányzat és a közlekedési hatóság is megerősítette, hogy nincs semmiféle reptérfejlesztés.

Nem történik más, mint a Besenyei Péter műrepülő tulajdonában lévő, két éve működő, engedéllyel rendelkező füves leszállópályát most vezetik rá a helyi települési rendezési tervre – jegyezte meg.

“Mi fideszesek értjük, hogy kampány van és látjuk, hogy amióta Ron Werber beszállt és összeállt a Gyurcsány-koalíció, azóta a gyűlöletkampány mindent eláraszt. Én már azt is el tudom képzelni, hogy akár Orbán Viktor szülőfaluját is legszívesebben felgyújtanák” – fogalmazott, hozzátéve, szánalmas ilyen ügyet kreálni.

 

 

Megjelent a NAV honlapján a családiadókedvezmény-kalkulátor

Megjelent a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján a családiadókedvezmény-kalkulátor – hívta fel a figyelmet a Fidesz szóvivője keddi budapesti sajtótájékoztatón.

Selmeczi Gabriella elmondta: a www.nav.gov.hu oldalon elérhető kalkulátorral mindenki pontosan ki tudja számítani, hogy mekkora családi adókedvezményre jogosult. Hozzátette: a kiskeresetű, gyermeket nevelők azt is láthatják, hogy a januárban életbe lépő intézkedéseknek köszönhetően a tavalyihoz képest mennyivel csökkent a befizetendő adójuk, azaz mennyivel nőtt a fizetésük.

Emlékeztetett arra, hogy a családi adórendszer következtében az elmúlt két évben 180-180 milliárd, az idén 230 milliárd forint marad a családok zsebében.

Selmeczi Gabriella hozzátette: a legalacsonyabb jövedelmű családoknak 2014-ben “gyakorlatilag a zsebükben fog maradni a bruttó jövedelmük”. Az alacsony adókulcs és a családi adókedvezmény összesen 600 milliárdot hagy a családoknál – tette hozzá.

A szóvivő több példával is érzékeltette a változásokat. Mint elmondta, egy két gyermeket nevelő, bruttó 90 ezer forintos összjövedelmű családnál havonta 5600 forinttal lesz több a jövedelem, míg ez az összeg három gyermek és bruttó 100 ezer forint esetén nettó 17 ezer forint. Hozzátette: 200 ezer forintos bruttó jövedelem mellett 34 ezer forinttal több lesz a családi kasszában.

Fontos változásként említette, hogy a nagykorú, de közoktatásban tanuló fiatalok után is kérhető a családi adókedvezmény a 20 éves kor betöltéséig.

Selmeczi Gabriella ugyanakkor azt mondta, hogy a gyermeket nevelő családok mégsem lehetnek teljesen nyugodtak, mert a “Gyurcsány-koalíció” összeállt. “Az ő észjárásukat már egyszer megismerhettük” – fogalmazott a szóvivő, hozzátéve, “mindig a családok zsebében kotorásznak”.

Ugyanez a “Gyurcsány-koalíció” volt az, amelyik elvette az egy, illetve két gyermek után járó családi adókedvezményt, amelyik a családi pótlék megadóztatásáról törvényt fogadott el a parlamentben, és amelyik elvette az édesanyáktól a hároméves gyest.

Az ő szemükben ma is szálka a családi adórendszer, adókedvezmény és a gyed extra. Mindegyik vezetőjük többször kijelentette, hogy ezeket eltörölnék. Szerinte a baloldal forgatókönyvében a gyermeket nevelő és dolgozó édesapák és édesanyák nem többek, mint az adóbehajtások első számú célpontjai.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.