Március végétől köthetnek házasságot azonos nemű párok Nagy-Britanniában – jelentette be kedden Maria Miller esélyegyenlőségi ...

Az amerikai kongresszus kubai származású tagjai kedden felháborodásuknak adtak hangot amiatt, hogy Barack Obama amerikai elnök Nelson Mandela búcsúztatásán kezet fogott Raúl Castro kubai ...

Csomagszállító drón tesztelését kezdte meg hétfőn a német postavállalat (Deutsche Post ...

Az adventi időszakban a települések központjaiba, főutcáira kerülő fényfüzérek mellett az idén több helyen a szokásosnál látványosabb dekorációs elemeket is elhelyeztek a helyiek, a Pest megyei Nagykőrösön például három méteres hóemberek köszöntik a járókelőket, míg Százhalombatta polgármesteri hivatalának homlokzatára az ország legnagyobb adventi naptárát ...

Több tucatnyi jelenlegi és volt orosz diplomata hazudott a jövedelmével kapcsolatban és miközben luxusutazásokra, csúcselektronikára vagy drága ruházatra költött, az amerikai kormányhoz folyamodott, hogy az a szegényeknek szánt segélykeretéből fedezze az egészségügyi ellátásukat – jelentették be csütörtökön amerikai szövetségi ...

Bőrrák miatt kezelik az egykori futballsztár, hollywoodi színész Vinnie Jonest, akinek felesége is rákos – számolt be róla a BBC ...

Baleseti és égési sérülések okozták a Halálos iramban című akciófilm-sorozat sztárja, Paul Walker halálát – jelentette be szerdán a Los Angeles megyei törvényszéki halottkémi ...

Ellenséges hangú szerkesztőségi cikket közölt a Global Times kínai központi napilap Nagy-Britanniáról kedden, a brit miniszterelnök kínai látogatásának második ...

A Budapesten született, de a kaliforniai San Diegóban élő Kaszás Zoltán nyerte meg a 34. Éves Seattle-i Nemzetközi Komédiavetélkedőt – közölte hétfőn internetes kiadásában a Bellevue Business Journal című ...

A nyomozók kizárták, hogy egy másik autónak is köze lett volna a Halálos iramban-filmek sztárjának, Paul Walkernek a halálához – közölte hétfőn rendőrségi forrásokra hivatkozva a CNN amerikai ...

A Halálos iramban filmszéria főhőseként világhírűvé lett Paul Walker ma hajnalban egy barátjával együtt halálos autóbalesetet szenvedett. Negyven éves ...

Az elmúlt napokban ismét egy álhír terjedt el az interneten. Most a sorkatonaság visszaállításáról szólt a hivatalos köntösbe öltöztetett cikk. A hír azonban ugyanúgy nem igaz, mint az, hogy a facebook hamarosan megszűnik a magyar felhasználók ...