Tíz emelet magas tornyot épít az egyik mobiltelefon-szolgáltató cég a Hajógyári-szigetre a Sziget Fesztivál idejére. A harminc méter magas építmény kilátóként és programhelyszínként is funkcionál ...

A szép és tehetséges művésznő 1972-ben végezte el a Zeneművészeti Főiskolát, és még abban az évben szerződtette az Operaház, ahol már főiskolásként bemutatkozhatott. Ugyancsak abban az évben megnyerte a Kodály-énekversenyt, a következő esztendőben a szófiai énekversenyt, majd a moszkvai Csajkovszkij-emlékversenyen lett második helyezett úgy, hogy az első díjat nem ...

Liszt Ferenc egyetlen operáját játszották péntek este Bayreuthban, ahol a zeneszerző nyugszik. A Don Sanche, avagy a szerelem kastélya című fiatalkori alkotás bayreuthi előadása egyik fontos eseménye volt annak a 180 különböző rendezvénynek, amellyel a bajor város megemlékezik a magyar zeneszerző születésének 200. évfordulójáról.  A darabot a Bartók+… Miskolci Nemzetközi Operafesztivál közönsége láthatta először, ...

Több ezer rajongó üdvrivalgása közepette, a világ talán leghosszabb vörös szőnyegén vonultak fel az utolsó Harry Potter-film főszereplői a regényfolyam szerzőjével együtt csütörtök este az eső áztatta londoni belvárosban, ahol minden idők valószínűleg legcsillogóbb világpremierjén mutatták be a varázslótanonc fantasztikus kalandjait lezáró ...

A hónap utolsó hétvégéjén, július 29-től 31-ig tartják meg az első Kárpát-medencei Ősök Napja hagyományőrző rendezvényt. A három napon a honfoglalás korának jeles történelmi alakjaira emlékeznek hagyományőrző seregszemlével, bemutatókkal, koncertekkel, előadásokkal és az ősök fájánál tartandó ...

A VOLT Fesztiválon nagy sikert arató amerikai Thirty Seconds To Mars lép fel a Sziget nagyszínpadán Amy Winehouse helyén, aki két hete teljes európai turnéját ...

Idén csaknem 330 ezren voltak kíváncsiak a múzeumok éjszakája rendezvényeire: Budapesten 191 ezer 328, vidéken pedig 138 ezer 133 látogatót regisztráltak a múzeumok – közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Kultúráért Felelős Államtitkársága csütörtökön az ...

Felavatták boldog II. János Pál pápa szobrát szerda este Szentendrén; az alkotást Paskai László bíboros, nyugalmazott esztergom-budapesti érsek áldotta meg a Péter-Pál-plébániatemplom előtti Szent Erzsébet ...

A XX. század leghíresebb magyar fotóművészeinek és fotóriportereinek munkáiból nyílt kiállítás a londoni Királyi Művészeti Akadémián (Royal Academy of Arts), a magyar EU-elnöki időszak egyik nagyszabású záróeseményeként. A kiállítást kedd este Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes nyitotta meg ...

Az Országgyűlés hétfőn 245 igen szavazattal, 45 nem és 43 tartózkodás mellett elfogadta az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló törvény ...

Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA különleges szoftverének segítségével hatalmas korai kelta kalendáriumot fedeztek fel egy fejedelmi sírban a Fekete-erdőben – mintegy negyven évvel a tulajdonképpeni ásatást ...

Többek között perzsa és egyiptomi programok, divatbemutatók, hercegi koncert és különleges járművek várják a közönséget 92 budapesti helyszínen ma  estétől a múzeumok ...