Bemutatták A Dal című produkció harminc elődöntős dalának énekeseit hétfő este Budapesten; az Eurovíziós Dalfesztivál előválogató show-ja február 2-tól lesz látható az M1-en. A műsorba bejutott énekesek között van Gáspár Laci, Keresztes Ildikó, Polyák Lilla, Radics Gigi és Vastag ...

Örökbefogadó napot tartanak az Illatos úton január 19-én: a budapesti Ebrendészeti Telep 94 férőhelyén jelenleg csaknem kétszáz gazdátlan kutya várja, hogy gazdára ...

Az Argo-akció című filmnek, Daniel Day-Lewisnak és Jessica Chastainnek ítélték oda a legfontosabb kategóriákban a Golden Globe-díjat Los Angelesben, helyi idő szerint vasárnap ...

Az Argo-akció című túszmentő drámát választották az év legjobb filmalkotásának az észak-amerikai filmkritikusok, akik a filmet jegyző Ben Afflecket rendezői díjukkal is kitüntették csütörtökön, pár órával az után, hogy kiderült: az Amerikai Filmakadémia tagjai nem jelölték Afflecket a rendezői ...

Poszeidónnak, a görög tengeristennek, valamint Priaposznak, a termékenység istenének templomát tárták fel Bulgáriában, ...

Vatikáni bennfentes forrás szerint nem valószínű, hogy II. János Pál néhai pápát már ebben az évben szentté avatják, amint azt egy lengyel televíziós csatorna tudni vélte.       Giovanni Battista Re bíboros, a Püspöki Kongregáció nyugalmazott prefektusa megerősítette, hogy a szentté avatáshoz szükséges csodálatos “gyógyulásokról vannak fontos bizonyítékaik”, de a Szentté avatási Kongregáció még nem vizsgálta ...

A 2. magyar hadsereg 70 évvel ezelőtti doni katasztrófáját a katonai vezetés, az ott harcoló katonák és a magyarországi civilek nézőpontjából bemutató kiállítás nyílt szombaton a budapesti Nyílt Társadalom Archívumban ...

Tizenöt hatalmas tablón Mindennap új kaland – ásatások képekben címmel mutatja be a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága a varsói Állami Régészeti Múzeummal együttműködve 10-15 év archeológiai kutatásaink 15 helyszínét és tárgyait ...

Visszalépett Szirtes Edina Mókus, valamint a The (hated) Tomorrow zenekar az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyének elődöntőjében való szerepléstől, mert mindkettejük dala elhangzott már korábban koncerten vagy zenemegosztó ...

Magyar Cirkuszcsillagokat vonultat fel szombattól látható legújabb műsorában a Fővárosi Nagycirkusz, az új produkció különlegessége, hogy ennyi magyar művész korábban még sosem szerepelt egy ...

Fehér, vörös és azúrkék színű volt a római Colosseum. Az ókori amfiteátrum restaurálása során előkerültek a falakat fedő festékréteg ...

Három műsorvezető közreműködésével zajlik le az idei Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi válogatója, A Dal című műsor a köztelevízióban: Gundel Takács Gábor mellé Novodomszky Éva és Buda Márton ...