Pénteken tartják az ökumenikus világimanapot, melynek vezérgondolata: Mindannyian menekültek vagyunk a világon – közölte Fischl Vilmos, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) főtitkára szerdán az ...

Első hírek szerint, zárt ülésen született önkormányzati döntés szerint, 8  jobboldali szavazattal Frigyesi Andrást választották meg a Budaörsi Játékszín direktori pozíciójára a következő öt évre 2013. február 27-én ...

A digitális átállással kapcsolatos félreértések eloszlatását tűzték célul a márciusi Digitális Korrektúra konferencia szervezői. Tájékoztatásuk szerint a Velencei-tó partján a március 19-étől  megrendezendő kétnapos tanácskozáson az érintett műsorszolgáltató és -terjesztő társaságok mellett a szakmai hátteret biztosító Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), valamint az Antenna Hungária vezetői is képviseltetik ...

Új kulturális tér nyílik holnap, február 28-án a budapesti Dohány utcában. A Hátsó Kapuban helyet kapnak kortárs zenei koncertek, dzsessz- és más improvizációs programok, színházi és táncelőadások, májusban tehetséges kezdő előadókat és alkotókat bemutató sorozatot indítanak a Fringe Fesztivál hagyományát ...

Harangszó a tenger mélyéről címmel szombaton adja idei első hangversenyét a Capella Silentium kórus az ELTE Egyetemi Könyvtárának kiváló akusztikájú ...

Az egyházüldözés papi áldozatainak relikviáiból nyílik csütörtökön kiállítás a Laczkó Dezső Múzeumban Számon-tartva ...

Élőben közvetíti a visszavonuló XVI. Benedek pápa utolsó audienciáját a római Szent Péter térről szerda délelőtt a Duna – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) hétfőn az ...

Ben Affleck Az Argo-akció című drámája a legjobb film, Ang Lee pedig a legjobb rendező Oscar-díját kapta hétfő hajnalra virradóra a 85. hollywoodi díjátadó ceremónián, amelynek rendhagyó befejezéseként a videoközvetítéssel kapcsolt first lady, Michelle Obama nyitotta ki a legjobb film kategória győztesének ...

XVI. Benedek pápa szolgálatáért mutatott be hálaadó szentmisét Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke a püspöki testület tagjainak és Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius koncelebrálásával vasárnap este Budapesten a Szent István-bazilikában, ahol megjelent mások mellett Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh ...

Kialakult a nyolcas döntő mezőnye az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyén, A Dal című showműsorban. A vasárnapi második középdöntőből Vastag Tamás, Radics Gigi, ByeAlex, valamint Agárdi Szilvia és Pál Dénes kettőse jutott a ...

Ki fogja nagy valószínűséggel elsírni magát  a vasárnapi Oscar-gálán? Mindenki köszönetet mond majd a filmakadémiának? Kiderül abból az amerikai tanulmányból, amely az elmúlt hatvan év Oscar-díjátadóin elhangzott köszönőbeszédekből kirajzolódott trendeket vizsgálta ...

Tanulmánykötet jelent meg az 1948–1953 között Békés megye keleti szegletében Sárréti Sasok néven szerveződő nemzeti ellenállási ...