Az Országos Mentőszolgálat az augusztus 20-i fővárosi rendezvények egészségügyi biztosítására részletes mentési tervet dolgozott ki, felkészülten várják az ünnepet – közölte a mentőszolgálat szóvivője pénteken az ...

Minden fórumon lobbizott, minden feltételnek megfelelt, mégsem lett járási székhely Budaörs – mondta a település polgármestere pénteken az ...

Fiatalok figyelem! Utánajártunk a 2012 évi szociálpolitikai támogatásnak. Ami kell hozzá: 2 kilónyi nyomtatvány és maximális ...

Az idén átlagosan 26.900 forintot, a tavalyinál ezer forinttal többet terveznek költeni iskolakezdésre a magyar internetezők az Árukereső.hu legfrissebb kutatása szerint, amelyből az is kiderül, hogy az iskolakezdés hallatán a férfiakat inkább “kirázza a hideg, a nőket viszont kellemes izgalommal tölti el a ...

A következő napokban napsütéses idő várható, vasárnap már 33 Celsius-fok is lehet, csapadékra sem kell ...

A magyar államalapítás ünnepét közszolgálati csatornák idén is színes műsorfolyammal teszik emlékezetessé a nézők ...

Elkezdődik a Rákóczi híd korlátfelújítási munkáinak második üteme, ezért továbbra is forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapest legdélebbi dunai átkelőjén – közölte csütörtökön a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az ...

A területi közigazgatásért felelős államtitkár szerint senkinek nem jelent majd ügyintézési nehézséget a járások kialakítása, annak ugyanis éppen az a célja, hogy az állampolgárok egyszerűbben és gyorsabban intézhessék el az ...

Üvegszilánkot tartalmazhat az Aldiban vásárolt osztrák savanyú káposzta, ezért a kiskereskedelmi lánc visszahívja termékét – írta a hvg.hu a kereskedelmi lánc honlapján megjelent közlemény ...

A parlagfű magas pollenkoncentrációja miatt több térségben már első, illetve másodfokú riasztást adott ki az Országos Környezetegészségügyi Intézet (OKI). Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) ismét felhívja a parlagfűre érzékenyek figyelmét: “csak néhány nap maradt felkészülni a ...

Tanszerek, iskolai felszerelések a tavalyi áron kaphatók, mégis többe kerülhet a szülőknek az iskolakezdés, mint az elmúlt ...

Budaörsön a képviselő-testület 2012. augusztus 15-én 9 órától rendkívüli ülést tart az alábbi napirendi ...