A szorongó férfiak különösen jók a kellemetlen illatok egészen kis koncentrációban való érzékelésében, elképzelhető, hogy ez a képesség a ragadozók észlelésének evolúciós örökségeként maradt fenn – idézte amerikai kutatók kísérleti eredményét a Scientific American című ismeretterjesztő folyóirat ...

Meseolvasás, kézműves foglalkozások és színházi műsor is szórakoztatja az Ökumenikus Segélyszervezet soroksári családsegítő és gyermekjóléti központja által működtetett fejlesztő programban résztvevő gyerekeknek április 23-án, a könyv ...

Csak a halálbüntetés vagy a teljes felmentés lenne “logikus” büntetés tettéért – mondta perének harmadik napján, szerdán Anders Behring ...

Jóváhagyta az Európai Bizottság szerdán, hogy az Auchan francia kiskereskedelmi csoport felvásárolja a Cora áruházakat működtető Magyar Hipermarket Kereskedelmi Kft.-t. Az Auchan közleményben jelezte: minden korábbi Cora dolgozót átvesz, így a felvásárlást követően mintegy 8 ezerre növekszik alkalmazottainak a ...

Olasz munkaadók és szakszervezetek a római Pantheonnál tartott menettel hívták fel a figyelmet szerdán az öngyilkosságoknak a gazdasági válság miatti emelkedésére. 2010-ben naponta egy munkanélküli vetett véget ...

Bajnai Gordon hisz abban, hogy Magyarország a “cikkcakk” után fenntartható, lineáris fejlődési pályára tér, a rendszerváltás utáni, közös társadalmi célok felé – a volt miniszterelnök röviden válaszolt egy a magyar politikai helyzetet firtató kérdésre, amikor előadást tartott szerdán Washingtonban, a Johns Hopkins ...

A tavalyi visszaesést követően a világgazdasági kilátások fokozatosan ismét javulnak, bár a lefelé mutató kockázatok továbbra is hangsúlyosak – áll a Nemzetközi Valutaalap (IMF) honlapján közzétett tavaszi Világgazdasági Kitekintésben (World Economic Outlook), amely szerint a válság utáni kilábalás szokatlanul egyenetlen: sok fejlett gazdaságban igen gyenge, míg több felzárkózó gazdaság esetében meglepően ...

A nők erkölcsösebbek, mint a férfiak, és 30 év felett erősödik meg bennük a morális tartás – állítják egy brit ...

Százhatvanezer dollárért kelt el egy 130 dolláros csekk az Egyesült Államokban, nevezetesen a Supermant megalkotó párosnak kiállított fizetség ...

Elfogta a rendőrség Pest megye legkeresettebb bűnözőjét, aki ellen tizenhárom elfogatóparancs volt érvényben, s akit többek között emberrablás, önbíráskodás, testi sértés, csalás és garázdaság miatt köröztek – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szóvivője kedden az ...

A legrégebbi halkövület még idősebbnek bizonyult egy újraszámítás alapján, mint eddig hitték. Ezek szerint a legősibb valaha felfedezett bojtosúszójú hal 17 millió évvel korábban ...

Parkolási bírságot kapott egy kutya Németországban, mert gazdasszonya nem megfelelő helyen ...