Kövér László szerint a mostani kormányoldal nem úgy indult neki a jelenlegi parlamenti ciklusnak, hogy tengelyt akaszt a fél világgal, de egy olyan gazdaságpolitikai stratégiára lett rákényszerítve, amely ezt ...

A számos országban engedélyezett és piacra került géntechnológiai úton (GM) módosított növényekből készült élelmiszerek és takarmányok kockázatait vizsgálta egy többéves nemzetközi projektben a Központi Élelmiszer-tudományi Kutatóintézet (KÉKI) – közölte a KÉKI kedden az ...

Orbán Viktor miniszterelnök közlése szerint lényegében elhárultak az akadályok a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatandó tárgyalások megkezdése elől. José Manuel Barroso európai bizottsági elnökkel kedden Brüsszelben folytatott informális megbeszélése után a kormányfő bejelentette, hogy az uniós javaslattevő-végrehajtó testület szerdán vitatja meg hivatalosan a Magyarországgal kapcsolatos ...

Népszerűségnek örvend egy kotló rétisaspár életének internetes közvetítése ...

Az amerikai indie rock egyik legnépszerűbb csapata, a Killers zárja az idei, 20. Sziget fesztivál nagyszínpadán a fellépők sorát. A rendezvény egyik újdonsága, hogy az A38 sátor nagyobb lesz, a Sziget közepére költözik, programja pedig egy éjszakai sávval bővül az elektronikus zene ...

Félmeztelen női gladiátort ábrázolhat az a kétezer éves kis bronzszobrocska, amelyet a hamburgi iparművészeti múzeum gyűjteményében őriznek – állítja a Granadai Egyetem kutatója, aki vizsgálatairól az International Journal of the History of Sport sporttudományi folyóirat legújabb számában közöl ...

A felelősséget végső soron a nemzeti kormányok viselik az Európai Unióban is – mondta Orbán Viktor hétfőn Brüsszelben, az Európai Politikai Központ (European Policy Centre, EPC) elemző műhely ...

Az Országgyűlés hétfői döntése alapján május 1-jével összesen hetven egészségügyi intézmény kerül át az önkormányzatoktól az államhoz, közülük 54 kórháznak az állam lesz a tulajdonosa és a ...

Svédek és norvégok milliói ismerkednek a Balaton-felvidékkel a TV-ben; Norvégia után április közepétől Svédországban is elkezdték vetíteni a tavaly szeptemberben a Balaton körül forgatott Mesterek mestere című valóságshow-t, amelyben egykori svéd és norvég élsportolók küzdenek meg ...

Magyarország még az idén kikerülhet a túlzottdeficit-eljárás alól – mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón, miután a kormány közzétette a Széll Kálmán Terv második ...

Közzétette a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) az Országgyűlés által elismert egyházak nyilvántartását, amely tartalmazza a belső egyházi jogi személyek elnevezését, az egyházak székhelyét, képviselőjük nevét és a képviselet módját – közölte a tárca hétfőn az ...

Az államháztartás első három havi hiánya – az önkormányzatok nélkül – 517,5 milliárd forint – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a részletes adatok alapján a honlapján ...