Pünkösdkor, húsvét után ötven nappal a Szentlélek eljövetelét ünneplik a keresztény ...

Virágvasárnappal megkezdődik ma a nagyhét, amely a legnagyobb keresztény ünnepre, a húsvétra felkészítő nagyböjt utolsó időszaka. A keresztények ezen az ünnepen emlékeznek Jézus bevonulására Jeruzsálembe – olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) MTI-hez eljuttatott ...

Ferenc pápával való kapcsolatáról és a papi cölibátus kérdéséről is nyilatkozott vasárnap Angelo Scola nyugalomba vonulásra készülő milánói érsek, akit a 2013-as pápaválasztáson Jorge Mario Bergoglio vetélytársának ...

2017. március 1-én kezdődik a negyvennapos böjt, amellyel a keresztények húsvétra, Jézus feltámadásának ünnepére készülnek. Nagyböjt első napján, hamvazószerdán Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek délután öt órakor az esztergomi bazilikában mutat be szentmisét – mondta el Tóth János Csaba, a főegyházmegye ...

(Budaörs, 2017. január 16. – Budaörsi Infó) Életének 101. évében, vasárnap este elhunyt (alig pár héttel korábban, december 23-án a kerek 100. születésnapját ünneplő) Olofsson Placid atya – közölte a legnagyobb internetes közösségi portálon a pannonhalmi perjel, Hortobágyi ...

Széleskörű gyülekezeti, közösségi összefogásra buzdít a rendkívüli hidegben a Magyarországi Evangélikus Egyház diakóniai munkáért felelős püspöke – Fabiny Tamás erről szóló közleményét pénteken juttatta el az ...

Jövő vasárnap karácsony lesz, a következő héten találjunk egy pillanatot arra, hogy megálljunk és csendet találjunk – mondta Ferenc pápa advent utolsó vasárnapján, a Szent Péter téren délben tartott ...

Temetkezési útmutatást közölt a vatikáni Hittani Kongregáció kedden, hangsúlyozva, hogy az egyház a hívők számára nem engedélyezi az elhunytak hamvainak otthoni őrzését, valamint a hamvak szétszórását ...

Az igazság szeretetét, a szakmai hozzáértést és az emberi méltóság tiszteletben tartását nevezte az újságírók fő erényének Ferenc pápa az olasz újságírókamara tagjait fogadva a Vatikánban ...

(Budaörs, 2016. szeptember 9. – Budaörsi Infó) A Kőhegyi kápolna búcsú 2016. szeptember 10-én 10 órakor kerül megrendezésre. A kápolnát idén különleges díszbe öltöztetik a szervezők. Részletek a ...

(Budaörs, 2016. szeptember 7. – Budaörsi Infó) A Kőhegyi kápolna búcsú 2016. szeptember 10-én 10 órakor kerül megrendezésre. A szentmisét Spányi Antal megyés püspök ...

Amikor a természetet bántalmazzuk, az embereket is bántjuk, a bolygónk elleni bűnöket meg kell gyónni, a föld irgalmasságért kiált – írta Ferenc pápa a teremtett világért szeptember elsejére meghirdetett  imanapon kibocsátott üzenetében, amelyet a Vatikán csütörtökön közölt ...