Az MSZP szerint bebizonyosodott, hogy a megbukott a kormány gazdaságpolitikája; gyakorlatilag leállt az országban a gazdasági növekedés – mondta Kunhalmi Ágnes, a párt elnökségi tagja vasárnap a fővárosban tartott ...

Az MSZP elnökhelyettese szerint a magyar baloldalnak egyértelműen vállalnia kell Szent István örökségét, hiszen a nemzet első királya a maga korában “a modernitásnak volt jelentős teoretikusa és gyakorlati képviselője”, ami a szocialista pártot is ...

A szocialista Gúr Nándor szerint az államadóság növekedése sem a bal-, sem pedig a jobboldalhoz, hanem egy adott időszakhoz ...

Az MSZP az “érdekegyeztetés rendszerének szétzúzása” után cinikusnak és nevetségesnek tartja, hogy a kormánytöbbség azt mondja, javaslatokat vár az általa módosítani kívánt munka törvénykönyve ...

A Fidesz kezdeményezni fogja, hogy a parlament alkotmányügyi, valamint számvevőszéki bizottsága vizsgálja meg, hogy a jelenlegi jogszabályi környezet lehetőséget ad-e az államadósság növelése esetében a jogi következmények és felelősség megállapítására – jelentette be Szijjártó Péter újságíróknak ...

Az erős állam és a mögötte álló erős nemzet közötti összefüggésről beszélt szombaton Orbán Viktor miniszterelnök a 22. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján, az erdélyi ...

Az MSZP elnökhelyettese szerint a szocialista pártnak is meg kell határoznia, esetenként újra kell gondolnia a nemzeti kérdéshez való viszonyát, és ez a folyamat már el is kezdődött. Balogh András csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: az MSZP elfogadja a kettős állampolgárságot, de nem tekinti szerves részének a szavazati jog ...

A Fidesz elnöksége szombati ülésén jutott arra a következtetésre, miután megtárgyalta az egyházügyi törvényjavaslatot, hogy az korrekcióra szorul – mondta Lázár János frakcióvezető, aki szerint voltak tarthatatlan pontjai az eredeti indítványnak. A politikus keddi sajtótájékoztatóján szólt arról is, hogy a házelnök szigorú büntetés bevezetését tervezi a parlamenti “zsidózás, cigányozás” ...

Az MSZP sajnálja, hogy a Fidesz nem egyeztetett választójogi reformjavaslatáról a parlamenti pártokkal, és a szocialisták szerint az Áder János által szombaton ismertetett javaslat visszalépést jelent a korábbi szabályozáshoz ...

A magyar EU-elnöki félévről és a belpolitikai fejleményekről közöl értékelést a The Economist pénteken megjelent legfrissebb ...

Készen állunk arra, hogy megvívjuk a Fidesz történetének legnagyobb küzdelmét; nem hagyjuk, hogy Magyarország visszasodródjon a “görög útra” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, miután a Fidesz XXIV. kongresszusa vasárnap újraválasztotta őt a párt elnöki posztjára. A tanácskozáson újraválasztották a Fidesz ...

A Fidesz frakcióvezetője szerint a kormány hónapok óta romeltakarító munkát végez, így a Fidesz saját ideáinak, társadalmi eszményének megvalósítására még nagyon kevés idő, lehetőség és mozgástér ...